Egyre több orvos tart külföldre

Tavaly tovább nőtt a külföldi munkára igyekvő orvosok száma, ez igaz Baranyára is. A szakma szerint az is nagy baj, hogy nincs utánpótlás sem.

orvos, egészségpolitika | Sajtószemle   InforMed
Tavaly több mint húsz százalékkal nőtt azon orvosok száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek igazolást az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól. Azt nem lehet tudni (hiszen erre nincs regisztráció), hogy közülük mindenki kapott is állást külhonban, de a növekvő szándék világos. A hivatal közelmúltban kiadott megyei statisztikájából kiviláglik, a helyzet Baranyában sem jobb: amíg az előző esztendőkben félszáz körüli igazolást adtak ki, addig tavaly már a hatvanhoz közelített ez a szám. A legtöbb orvos egyébként országosan Nagy-Britanniát szemelte ki, de sokan vették célba Németországot illetve Skandináviát is.

– A pécsi klinikák speciális helyzetben vannak, hiszen az egyetemközi kapcsolatok révén már tíz éve is többen mentek ki külföldre kutatni, dolgozni – vázolta dr. Kollár Lajos főigazgató. A professzor azonban hozzátette, a probléma azért látható Pécsett is.

Konkrét adatokkal szolgált az általa vezetett intézményről dr. Dénes László, a mohácsi kórház igazgatója. Mint elmondta, a kétezres évek közepe, azaz nagyjából hazánk európai uniós csatlakozása óta 12 orvos ment ki külföldre dolgozni összesen. Ehhez az adathoz jó tudni, hogy a tíznél is több szakmában gyógyító mohácsi intézményben mintegy 80 orvos dolgozik.

Az igazgató azt is hangsúlyozta: nem az a probléma, hogy az orvosok elmennek, hanem az, hogy nem jönnek, hiányzik az utánpótlás.

Tovább >>

Kapcsolódó cikkek az Egészségpolitika rovatban olvashatók.
| orvos, egészségpolitika
2009-02-20 10:42:57

Úszni vagy futni jobb? Melyik felel meg Önnek?

Az úszás és a futás egyaránt kiváló testmozgás a szív- és érrendszer karbantartására. Végül is ez a két sport adja a triatlon kétharmadát. Mindkettő nagyszerű módja az általános erőnlét javítására és kalóriák elégetésére is.


Orvosellenes hangulatkeltést érzékel a MOK

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) friss felmérésében részt vett kamarai tagok 83 százaléka jelezte, hogy orvosellenes hangulatkeltést érzékel a médiában - közölte a MOK elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.


Labdarúgás: egyensúlyproblémák a gyakori fejelések miatt

Azoknál az amatőr labdarugóknál, akik sokat fejelnek, gyakran alakul ki egyensúlyprobléma. Ez derült ki egy tanulmányból, melyet az Amerikai Neurológiai Akadémia (American Academy of Neurology, Indianapolis, USA) gyűlésén adtak elő.


Mennyit keres egy orvos?

Az orvos fizetés mindig is kulcsfontosságú téma volt a magyar egészségügyi rendszerben. Ebben a cikkben részletesen elemezzük az egészségügyi dolgozók, beleértve az orvosok, gyógyszerészek és orvos asszisztensek juttatásait. Megvizsgáljuk, hogy milyen tényezők befolyásolják az egészségügyi fizetéseket, és hogyan alakulnak a kezdő és tapasztalt szakemberek bérei.


Hány orvos hiányzik az egészségügyből?

Az, hogy pontosan hány orvos van Magyarországon napjainkban egyre gyakrabban kerül elő, hiszen az orvosok száma és eloszlása alapvetően befolyásolja az egészségügyi ellátás minőségét és hozzáférhetőségét az országban. A magyar egészségügyi rendszer jelenlegi helyzete, különösen az orvoshiány kérdése, fontos társadalmi és gazdasági kérdéseket vet fel. Ez a cikk részletesen elemzi az orvoshiány mértékét, okait és lehetséges megoldásait, valamint a magyar egészségügyi rendszer jelenlegi állapotát.


Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop