Két evolúció volt eddig, nem egy

Mégsem a tengeri szivacs a világ legyegyszerűbb állatfaja, hanem a korongállatka-félék. A kutatásban említett Trichoplaxot a kutatók egy olyan élő fosszíliának tartják, ami nemcsak egyszerűségével hívta fel magára a figyelmet, hanem agyunk fejlődéséről is sokat árul el.

evolúció, fejlődés | Sajtószemle   InforMed
A PLoS Biology szaklapban közöltek szerint a korongállatka-félék közé tartozó Trichoplax az, ami a jelenleg ismert legegyszerűbb állatfaj, így vélhetően ez áll a legközelebb ahhoz a tudósok által régóta kutatott organizmushoz, amelyből az állatok egyedfejlődése kiindulhatott.

A csupán száz éve ismert Trichoplax nemcsak ezért számít érdekesnek, ugyanis Bernd Schierwater és csoportja más tekintetben is rendhagyónak tartja. A kutatók ugyanis úgy vélik: mivel ez az "ősállat", amiből a magasabb és az alacsonyabb rendű élőlények fejlődése szétágazott, maga az agy és az idegrendszer kétszer alakult ki az evolúció során, egyszer a magasabb (bennünk, az emlősökben vagy a madarakban), egyszer pedig az alacsonyabb rendű (a szivacsokban vagy éppen a medúzákban) állatokban - ez pedig azt jelenti, hogy a két típus egymás mellett, egy időben alakult ki.

Tovább >>
| evolúció, fejlődés
2009-01-30 11:52:50

Borderline szindróma

A borderline szindróma a fejlődésben megrekedt személyiség állapotképe. A szindróma tünetei megnyilvánulnak az önértékelés, a hangulat és a szociális beilleszkedés terén. Súlyosan érintik az egyén magánéletét, valamint munkahelyi viszonyait.


Fog– és szájápolás a terhesség alatt

A megfelelő táplálkozás és a gondos szájápolás terhesség alatt megelőzi a későbbi bajokat.


Gyógyszerszedés terhességben: antidepresszánsok

Fokozza a fejlődési rendellenességek kockázatát, ha a terhes nő antidepresszánsokat szed a terhesség első trimeszterében – állapították meg a Montreal-i Egyetem kutatói. Tanulmányuk a British Medical Journal című orvosi folyóiratban jelent meg.


Fejlődés az ortopéd-traumatológiában

Az ortopédia és a traumatológia folyamatosan fejlődik az elmúlt években, és számos új technológia és kezelési módszer vált elérhetővé.


Az influenza veszélyezteti a várandósokat az első trimeszterben

Átlagosan 50 százalékkal magasabb lehet a fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázata azoknál a magzatoknál, akiknél az édesanya a várandósság első három hónapjában influenzán esik át.


Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop