Hirdetés
Biedl Artur (1869-1933)
A belső elválasztású mirigyek rendszeres vizsgálata és annak egybefoglalása, valamint egy önálló tan megalapítása Biedl Artúr nevéhez fűződik.
Claude Bernard a francia fiziológus írta le először a „secretion interne” kifejezést 1855-ben. Így jelölte meg a glukóz kiválasztását a májból a vérbe.
A mai értelemben vett belső elválasztású mirigyek élettani kutatását Brown-Sequard kezdte el 1856-ban és folytatói között volt Josef von Mering, Oskar Minkowski és Moritz Schiff. Brown-Sequard a mellékvese kiirtásának következményeit vizsgálta, míg az utóbbiak a pajzsmiriggyel és a hasnyálmiriggyel kísérleteztek. Biedl a Torontál megyében levő Kis Komlóson született, ahol apja kereskedő volt. Nagykanizsán érettségizett a piarista gimnáziumban, és Bécsben végezte orvosi tanulmányait. 1892-ben avatták orvossá.
Érdeklődése a kísérleti kórtan felé irányult és a vágújhelyi születésű Stricker Salamon kísérleti patológiai intézetében kezdte el munkásságát. Stricker laboratóriumában kísérleteztek a bécsi egyetem klinikusai is, mivel ez volt az első és egyedüli jól felszerelt intézet. Stricker pedig korának nagy tudósai közé tartozott.
Biedl első munkái az idegrendszerre vonatkoztak:1896-ban írta habilitációs disszertációját ”Über die Centren der Splanchnici” címen. Ugyancsak abban az évben tartotta első nyilvános előadását a Bécsi Orvosok Társaságában : a mellékvese váladékának az érfalakra kifejtett közvetlen érösszehúzó hatásáról.
Biedl mutatta ki először, hogy a nervus splanchnicus a mellékvese secretorikus idege, amelynek ingerlésére adrenalin kiválasztás indul meg. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy az endokrin mirigyek secretorikus idegek behatása alatt állnak.
1898-ban a kísérletes diabetes egy új alakját írta le, amelyik úgy keletkezett, hogy a ductus thoracicus nyirkot kibocsájtotta a testből. A nyirok befecskendezésével pedig csökkentette a diabeteses kutya cukorvizelését. Ezzel kimutatta, hogy a ductus nyirok a hasnyálmirigy „belső sekretuma”-t tartalmazza, és így ő végezte az el sikeres „inzulin” kísérletet. Ezen felfedezések elismeréseként Biedl magántanári címet kapott a bécsi egyetemen.
Az 1901-es év újabb fontos eredményeket hozott: Állatkísérletekkel sikerült tisztáznia a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy kiirtásának kóros következményeit és jelentős tanulmányban ismertette a máj méregtelenítő hatását ammóniamérgezésben. Ugyancsak abban az évben nevezték ki a kísérleti kórtan rendkívüli tanárává.
1902-ben a nyári szemeszteri előadásában közölte először, hogy a mellékvesében a kéreg és velő különböző funkciót fejt ki. A kéreg a létfenntartó anyag, a velő pedig a biológiai hatású váladékot szolgáltatja.
Az elmúlt évek kísérleteinek eredményeit egy füzetben foglalta össze és 1903-ban „Innere Secretion” címen publikálta. Ez a kis könyvecske képezte alapját későbbi munkáinak, amelyek az a belső kiválasztású mirigyek tudományának első szakkönyvéül szolgáltak. 1909-ben ismertette a szérum anafilaxisra emlékeztető kórképet, ami pepton visszatérő adagolása következtében lépett fel. Ebben a munkában Rudolf Kraus is részt vett. Továbbá érdekes ismertetései jelentek meg az atherosclerosis kórtanáról.
Biedl életművének az „Innere Sekretion”c. szakkönyvének első kiadása még az első világháború előtt 1910-ben jelent meg. Részletesen ismertette ebben mindazon kísérleti eredményeket, amelyeket a kutatók ezen a téren végeztek. Történelmi jelentőségű volt ez a könyv ás azonnal lefordították angolra.
A könyv sikere változást hozott életpályájában, aminek első jele abban nyilvánult meg, hogy Londonból előadássorozatra szóló meghívás érkezik számára.
1914-ben a prágai német egyetem kísérleti kórtani tanszék élére nevezték ki nyilvános rendes professzori rangban. Az igazgatói álláshoz még 30 ágyas klinikát is kapott. Bécsben Biedl még Paltauf intézetében végezte kísérleteit, Prágában természetesen saját laboratóriummal rendelkezett.
A háború idején tífusz elleni oltással és a malária-kutatással foglalkozott.
A prágai korszakban Biedl érdeklődésének középpontjában a hipofízis élettana és kórtana állott. 1922-ben rendkívüli érdekes előadást tartott hipofízis kutatásairól a belgyógyászok kongresszusán Wiesbadenben. Ugyancsak azon év tavaszán a prágai orvosok gyűlésén két lánytestvért mutatott be, akiknél a következő tüneteket találta: retinitis pigmentosa, polydactilia, hypoplasia genitalis, szellemi fogyatékosság és elhízás. Ez a kórkép további kutatások után ma Laurence-Moon-Biedl-Bardet syndroma néven ismeretes.
Abban az évben jelent meg az „Innere Sekretion” negyedik kiadásának első kötete, hatalmas irodalmi jegyzékkel.
1923-ban amerikai előadáskörúton volt. 1925-ben közölte a jód alkalmazását a hyperthyreoidismus eseteiben.
Biedl munkásságának köszönhető, hogy az első ovárium hormon készítmény már a húszas években forgalomba kerülhetett Európában. 1927-ben a hormon alkalmazását a bonni nőgyógyászok kongresszusán ismertette.
1928-ban, Leon Ascher társaságában az „Endokrinologische Zeitschrift”-et alapította meg.
A prágai intézetből 180 tudományos közlemény jelent meg német nyelvű szaklapokban.
1929-ben a tudományos világ Biedl 60 éves születésnapját ünnepelte: Két újság:”Zeitschrift für die gesammte experimentelle Medizin” és a az „Endokrinologie” hozott ki „Festschrift”-et tiszteletére. A felköszöntők sorából kiemelkednek híres tanítványai: Bernard Aschner, Leon Ascher, Alfred Kohn és Selye János. Tudományos jelentőségét méltatták és csodálatos emberi vonásait ismertették.
Biedl kitűnő előadó volt, aki szeretettel foglalkozott tanítványaival. Különös kedvességgel fogadta a magyar kollégáit, és állandó kapcsolatot tartott fenn szülőhazájával. Pesten is előadott, és bevezetőjében hibátlan magyar nyelven köszöntötte a hallgatóságot.
1919-ben felmerült a terve annak, hogy Pesten is tanszéket vezetne a II. Élettani Intézetben. Biedl 64 éves korában 1933-ban hunyt el az Attersee melletti Wissenbach-ban.
1939-ben a németek bevonultak Prágába és Biedl tanitványai menekülni kényszerültek. Az endokrinológia további fejlődése megakadt Európában és az újabb tudományos eredmények Angliában és az Egyesült Államokban születtek meg. A hormonok gyógyszeres alkalmazása a következő generáció munkája lett, de annak a gyógyszerészeti tudományágnak Biedl laboratóriumában ringott a bölcsője.
Dr. Emed Alexander
Haifa, Israel.
A mai értelemben vett belső elválasztású mirigyek élettani kutatását Brown-Sequard kezdte el 1856-ban és folytatói között volt Josef von Mering, Oskar Minkowski és Moritz Schiff. Brown-Sequard a mellékvese kiirtásának következményeit vizsgálta, míg az utóbbiak a pajzsmiriggyel és a hasnyálmiriggyel kísérleteztek. Biedl a Torontál megyében levő Kis Komlóson született, ahol apja kereskedő volt. Nagykanizsán érettségizett a piarista gimnáziumban, és Bécsben végezte orvosi tanulmányait. 1892-ben avatták orvossá.
Érdeklődése a kísérleti kórtan felé irányult és a vágújhelyi születésű Stricker Salamon kísérleti patológiai intézetében kezdte el munkásságát. Stricker laboratóriumában kísérleteztek a bécsi egyetem klinikusai is, mivel ez volt az első és egyedüli jól felszerelt intézet. Stricker pedig korának nagy tudósai közé tartozott.
Biedl első munkái az idegrendszerre vonatkoztak:1896-ban írta habilitációs disszertációját ”Über die Centren der Splanchnici” címen. Ugyancsak abban az évben tartotta első nyilvános előadását a Bécsi Orvosok Társaságában : a mellékvese váladékának az érfalakra kifejtett közvetlen érösszehúzó hatásáról.
Biedl mutatta ki először, hogy a nervus splanchnicus a mellékvese secretorikus idege, amelynek ingerlésére adrenalin kiválasztás indul meg. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy az endokrin mirigyek secretorikus idegek behatása alatt állnak.
1898-ban a kísérletes diabetes egy új alakját írta le, amelyik úgy keletkezett, hogy a ductus thoracicus nyirkot kibocsájtotta a testből. A nyirok befecskendezésével pedig csökkentette a diabeteses kutya cukorvizelését. Ezzel kimutatta, hogy a ductus nyirok a hasnyálmirigy „belső sekretuma”-t tartalmazza, és így ő végezte az el sikeres „inzulin” kísérletet. Ezen felfedezések elismeréseként Biedl magántanári címet kapott a bécsi egyetemen.
Az 1901-es év újabb fontos eredményeket hozott: Állatkísérletekkel sikerült tisztáznia a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy kiirtásának kóros következményeit és jelentős tanulmányban ismertette a máj méregtelenítő hatását ammóniamérgezésben. Ugyancsak abban az évben nevezték ki a kísérleti kórtan rendkívüli tanárává.
1902-ben a nyári szemeszteri előadásában közölte először, hogy a mellékvesében a kéreg és velő különböző funkciót fejt ki. A kéreg a létfenntartó anyag, a velő pedig a biológiai hatású váladékot szolgáltatja.
Az elmúlt évek kísérleteinek eredményeit egy füzetben foglalta össze és 1903-ban „Innere Secretion” címen publikálta. Ez a kis könyvecske képezte alapját későbbi munkáinak, amelyek az a belső kiválasztású mirigyek tudományának első szakkönyvéül szolgáltak. 1909-ben ismertette a szérum anafilaxisra emlékeztető kórképet, ami pepton visszatérő adagolása következtében lépett fel. Ebben a munkában Rudolf Kraus is részt vett. Továbbá érdekes ismertetései jelentek meg az atherosclerosis kórtanáról.
Biedl életművének az „Innere Sekretion”c. szakkönyvének első kiadása még az első világháború előtt 1910-ben jelent meg. Részletesen ismertette ebben mindazon kísérleti eredményeket, amelyeket a kutatók ezen a téren végeztek. Történelmi jelentőségű volt ez a könyv ás azonnal lefordították angolra.
A könyv sikere változást hozott életpályájában, aminek első jele abban nyilvánult meg, hogy Londonból előadássorozatra szóló meghívás érkezik számára.
1914-ben a prágai német egyetem kísérleti kórtani tanszék élére nevezték ki nyilvános rendes professzori rangban. Az igazgatói álláshoz még 30 ágyas klinikát is kapott. Bécsben Biedl még Paltauf intézetében végezte kísérleteit, Prágában természetesen saját laboratóriummal rendelkezett.
A háború idején tífusz elleni oltással és a malária-kutatással foglalkozott.
A prágai korszakban Biedl érdeklődésének középpontjában a hipofízis élettana és kórtana állott. 1922-ben rendkívüli érdekes előadást tartott hipofízis kutatásairól a belgyógyászok kongresszusán Wiesbadenben. Ugyancsak azon év tavaszán a prágai orvosok gyűlésén két lánytestvért mutatott be, akiknél a következő tüneteket találta: retinitis pigmentosa, polydactilia, hypoplasia genitalis, szellemi fogyatékosság és elhízás. Ez a kórkép további kutatások után ma Laurence-Moon-Biedl-Bardet syndroma néven ismeretes.
Abban az évben jelent meg az „Innere Sekretion” negyedik kiadásának első kötete, hatalmas irodalmi jegyzékkel.
1923-ban amerikai előadáskörúton volt. 1925-ben közölte a jód alkalmazását a hyperthyreoidismus eseteiben.
Biedl munkásságának köszönhető, hogy az első ovárium hormon készítmény már a húszas években forgalomba kerülhetett Európában. 1927-ben a hormon alkalmazását a bonni nőgyógyászok kongresszusán ismertette.
1928-ban, Leon Ascher társaságában az „Endokrinologische Zeitschrift”-et alapította meg.
A prágai intézetből 180 tudományos közlemény jelent meg német nyelvű szaklapokban.
1929-ben a tudományos világ Biedl 60 éves születésnapját ünnepelte: Két újság:”Zeitschrift für die gesammte experimentelle Medizin” és a az „Endokrinologie” hozott ki „Festschrift”-et tiszteletére. A felköszöntők sorából kiemelkednek híres tanítványai: Bernard Aschner, Leon Ascher, Alfred Kohn és Selye János. Tudományos jelentőségét méltatták és csodálatos emberi vonásait ismertették.
Biedl kitűnő előadó volt, aki szeretettel foglalkozott tanítványaival. Különös kedvességgel fogadta a magyar kollégáit, és állandó kapcsolatot tartott fenn szülőhazájával. Pesten is előadott, és bevezetőjében hibátlan magyar nyelven köszöntötte a hallgatóságot.
1919-ben felmerült a terve annak, hogy Pesten is tanszéket vezetne a II. Élettani Intézetben. Biedl 64 éves korában 1933-ban hunyt el az Attersee melletti Wissenbach-ban.
1939-ben a németek bevonultak Prágába és Biedl tanitványai menekülni kényszerültek. Az endokrinológia további fejlődése megakadt Európában és az újabb tudományos eredmények Angliában és az Egyesült Államokban születtek meg. A hormonok gyógyszeres alkalmazása a következő generáció munkája lett, de annak a gyógyszerészeti tudományágnak Biedl laboratóriumában ringott a bölcsője.
Dr. Emed Alexander
Haifa, Israel.
2006-08-17 19:57:57