Hirdetés

Ujj-lifting

A szépség első számú ellensége a stressz! Nyomait elsősorban arcunkon hagyja hátra. Tegyünk ellene, mégpedig újfajta harmonikus fogásokkal és érintésekkel! Az eredmény pedig? Rövid idő elteltével látványosan kisimulnak vonásaink!

stressz, ujj-lifting, facelifting |

Ideál - Reforméletmód magazin 2006 ;18(7):60-61   Celsus Kft. | Kovács, R.

Feszültség, düh, stressz - az élet nehézségei hatással vannak ránk. A hétköznapok idővel ráncok, ráncocskák, szem alatti karikák formájában nyomot hagynak arcunkon, testünkön. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy rögtön a plasztikai sebészhez kell rohannunk, hiszen a bőrátültetés, a facelifting és a lézersugarak helyett gyakran gyengéd fogások, érintések is csodát tehetnek! Ez az új módszer az ujj-lifting.

Elsősorban szakemberek végzik. Aki azonban „saját kezűleg” is szívesen kipróbálná e módszert, könnyedén elsajátíthat néhány olyan ujjmozdulatot, melynek hasonlóan jótékony hatása lehet.

Arcunk árulkodik

Miért éppen az arcon hagy nyomot a feszültség és a stressz? Arcunk lelkünk tükre is egyben. Mimikánkkal és gesztikulációnkkal gyakran többet kifejezünk, mint szavainkkal. Arcunkon meglátszik az öröm és a boldogság éppúgy, mint a közömbösség, a düh és az aggodalom. Ezek az érzések nehezen palástolhatók, bármennyire is szeretnénk őket elrejteni. (Aki például állandóan mosolyogni akar, egyszer csak úgy érezheti, hogy a mosoly szinte az arcára fagy.)

Arcjátékunkat egészen finom izomkötegek teszik lehetővé. Ezért sokszor már a legcsekélyebb feszültség is meglátszik arckifejezésünkön. Ilyenkor az egyes izomcsoportok összmunkája akadályozott, arcunk kifejezési és mozgáslehetőségei korlátozottak: ilyenkor már megjelennek azok a feszültségre utaló jelek, melyeket testünk egyéb részei még nem is érzékelnek.

Kineziológiai gyökerek?

Mi történik a szakemberek által vezetett egyórás ujj-lifting-foglalkozáson?

A szakemberek véleménye szerint az ujj-lifting olyan egységes módszer, mely az alkalmazott kineziológiából származik.

A kineziológiában lehetséges ugyanis, hogy izomtesztek segítségével megállapíthassuk, hol találhatók a szervezetben blokádok és stressz által keltett feszültségek, majd ezeket célirányosan fel is lehet oldani. Az ujj-liftinget szakemberek kifejezetten az arc izmainak gyengéd lazítására fejlesztették ki.

Tulajdonképpen egy könnyed masszázsról van szó, mely majdnem olyan, mint a simogatás, és sokkal finomabb, kímélőbb, mint az akupresszúra. Speciálisan képzett kineziológusok és kozmetikusok alkalmazzák ezt a módszert. Kezelés közben a páciens fekszik, s a „terapeuta” gyengéd ujjbegyérintésekkel, kozmetikai szerek - olajok, krémek - alkalmazása nélkül egyszerűen kényeztet. A „célterület”: az arc, a fej hátsó része, a nyak, a dekoltázs.

Egyeseknél a meridiánokat kell stimulálni, olyan szervekre kell pozitív hatást gyakorolni, mint a gyomor, a hólyag, a vastag- és vékonybél, a vesék és az epehólyagok. Másoknál bizonyos mélyebben fekvő izomcsoportokat kell „megdolgozni”, mint például a túlterhelt nyak- és tarkóizomzatot, vagy a fej hátsó részén található izmokat, melyek egyébként magasra húzzák az arcizmokat, így segítik elő önkéntelenül a ráncképződést.

Jó tudni! A kezelések teljesen egyénre szabottan történnek, figyelembe véve a mindenkori izomszerkezetet, a kort, az egészséget és a különleges kozmetikai igényeket. Az ujj-lifting alatt mindenki mélyen ellazul.

Kényeztetőprogram

Az ujj-lifting szakemberek által végzett kényeztetőprogram. Nemcsak az arcra hat, hanem közvetve egész testünkre. Eredménye: görcsöktől mentes, ellazult, energiát sugárzó megjelenés.

A leghatásosabb fogások
  • Energiát ad, ha két tenyerünket erősen egymáshoz dörzsöljük. Ily módon felmelegedett kezeinket nyomjuk a tarkónkra és a fülünkre! Mélyen lélegezzünk ki és be! Ismételjük meg 10-szer!
  • Kezünkkel haladjunk tovább, szemünket és arcunkat gyengéden fedjük be tenyerünkkel! Élvezzük a meleget és a sötétséget! Lélegezzünk egyenletesen, és lazuljunk el!
  • Homlokunkat többször masszírozzuk középről felfelé! Eközben kezünket váltogassuk! Vegyünk mély lélegzetet!
  • Hüvelykujjunk bütykével simogassuk állkapcsunkat mindkét oldalon a fültől az áll irányába! Ismételjük 10-szer egymás után!
  • Mutatóujjunkat nyomjuk a tarkónkra, ezzel egyidejűleg a középső és a gyűrűsujjunkat az orrtőre! Lélegezzünk mélyeket, a nyomást néhány másodpercen keresztül tartsuk, majd lassan engedjük ki a levegőt! 10-szer ismételjük!
Eredmény egy óra alatt…

Mennyire hatásos az ujj-lifting és milyenek a kozmetikai eredmények?

A hatás sokrétű: az arcizomzatban található feszültség feloldódik, a mimikával történő kifejezések lehetőségeinek palettája ismét szélesebbé válik. Olyan izmokat fedezhetünk fel, melyeket már régóta, vagy még egyáltalán nem használtunk. Emellett javul a bőr vérellátása, az arcszín frissebbé és üdébbé válik, a szemek csillognak, a nyirokkeringés erősödik, a folyadékháztartás normalizálódik, az anyagcsere-végtermékek gyorsabban távoznak a szövetekből, és növekszik a kötőszövetek rugalmassága.

E természetes módszerrel történő arckezelés eredménye: feszesebb vonások, kevesebb ránc, vonzó megjelenés. Már az első egyórás alkalmat követően mutatkozik az eredmény! A közérzet is sokkal jobb lesz. Ezenkívül az arcon található meridiánok kezelése harmonizálja az egész testet - az esetleges blokádok feloldódnak, és az energia ily módon szabadon áramolhat. Kiegészítő mellékhatás: lazaság, elégedettség - és ez is meglátszik a bőrön.

Arclazítás otthon

Mit tehetünk mi, magunk azért, hogy arcunk megszabaduljon a feszültségtől?

Elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy a stressz ne hatalmasodjon el rajtunk, mert ezzel megelőzhetjük az izomblokádokat!

Üljünk le, teljesen lazuljunk el, csukjuk be szemünket, egyik kezünket helyezzük homlokunkra, a másikat a fej hátsó részére! Lélegezzünk mélyen, nyugodtan, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a stressz eltűnt! Csodálatos érzés, ahogy megnyugszunk, rátalálunk belső egyensúlyunkra.

Ehhez helyezzük egyik kezünket a köldökünkre, a másik kéz ujjaival pedig könnyedén dörzsöljünk néhány akupunktúrás pontot: közvetlenül orrunk alatt a felső ajkak fölött, állunkon az alsó ajkak alatt, továbbá a vesemeridiánok mindkét végpontján, mely a kulcscsontok alatt található! Közben lélegezzünk mélyeket! Ideális kezelési mód a napközbeni ellazuláshoz.

K. R.
stressz, ujj-lifting, facelifting

2006-07-16 09:32:28

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop