Hirdetés

Emlékezik a víz?

Húsz évvel ezelőtt óriási szenzáció volt az egyik legvitatottabb tudományos kutatás eredményének közlése a rangos Nature című folyóiratban. Jacques Benveniste francia tudós nem kevesebbet állított ugyanis, mint hogy a tiszta víz valahogy emlékszik arra, mit tartalmazott korábban.

homeopátia |

InforMed Hírek6   InforMed | Dobos, L.

Egy allergiás reakciót okozó anyaggal kezdte a kísérleteket, az oldatot addig hígította, míg csak víz maradt, majd azt figyelte meg, hogy ez a víz élő sejtekhez adva allergiás reakciót vált ki. Ha a kísérlet helyes volt, az azt jelentené, hogy át kell írni a fizika és a kémia törvényeit.

A kutatás nagy hatással lett volna a homeopátia hitelességére is, ez ugyanis az az komplementer orvoslási terület, ahol a hatóanyagot tartalmazó oldatot addig hígítják, míg eltűnik belőle.

A folyóirat szerkesztője, számítva a vitára, azonnal közölte a felfedezés cáfolatát is, majd független szakértők kívánták megismételni Benveniste kísérletét. A végeredmény az lett, hogy a laboreredmények nem megbízhatók. A kutató 2004-ben bekövetkezett haláláig állította, hogy kutatása érvényes, és csak a tudományos világ fogott össze ellene.

A kísérleteket azóta sem sikerült bizonyító erővel megismételni, az időnkénti pozitív eredmények nem meggyőzők. Benveniste eredményei ennek ellenére sok homeopatára nagy hatást gyakoroltak, és kísérletek sorának lefolytatását ösztönözték.

BBC News
homeopátia

2008-08-01 02:52:06

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop