Hirdetés

Egyes szakmáknál nagyobb lehet az utód születési szívhibájának kockázata

A munkájuk közben szerves oldószereknek kitett állapotos nőknél némileg magasabb a kockázata annak, hogy gyerekük szívhibával születik - állapították meg amerikai kutatók az Occupational and Environmental Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.

terhesség, veleszületett rendellenesség, foglalkozás |

MTI Hírek 2012 ;9

Ugyanezen számban egy másik tanulmány eredménye arra utal, hogy az apa foglalkozásának is hatása van az újszülött egészségére.

A nőknél azoknak a szerves oldószereknek a hatását vizsgálták, amelyeket a fodrászok, manikűrösök és e szerek gyártói használnak. A követéses tanulmányba 5 ezer nőt vontak be, akiket kikérdeztek munkájukról is, a megszülettek gyerekeknél pedig nézték az esetleges veleszületett rendellenességeket. Kiderült, hogy az oldószerekkel kapcsolatba került nők gyerekeinél kétszer nagyobb volt a veleszületett szívhibák kockázata azokhoz képest, akik foglalkozásuk közben nem találkoztak ezekkel az anyagokkal.

Suzanne Gilboa kutatásvezető, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) munkatársa szerint a fogantatás és a 12. terhességi hét közötti időszak hordoz lehetséges kockázatot. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a kockázat abszolút értéke így is nagyon alacsony.

Az említett másik tanulmányba 5 ezer apát vontak be az Észak-Karolinai Egyetem kutatói, akik szerény összefüggést fedeztek fel a férfiak foglalkozása és gyerekeik esetleges születési rendellenessége között. Az egyik ilyen megfigyelés volt, hogy a kertészek és a tájrendezők gyerekeinél némileg gyakoribbak voltak a gyomorproblémák, a fotósok és a képeket kidolgozók utódainál pedig háromszor nagyobb volt a veleszületett zöldhályog kockázata.

"Bár riasztóan hangzik ez az emelkedett kockázat, valójában a veleszületett glaukóma igen ritkán fordul elő, tízezer gyerekből egyet érint" - idézte Tania Desrosiers kutatásvezetőt a HealthDay című ismeretterjesztő portál (https://news.yahoo.com/parents-job-raise-odds-birth-defects-bay-231215844.html).
terhesség, veleszületett rendellenesség, foglalkozás

2012-07-18 15:31:35

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop