Hirdetés

Az antidepresszánsok nem növelik a terhesség körüli kockázatokat

A terhesség ideje alatt szedett antidepresszánsok nincsenek összefüggésben a halvaszületés vagy a csecsemőhalálozás magasabb kockázatával - derült ki egy svéd tanulmányból.

antidepresszáns, terhesség, gyógyszer |

MTI Hírek10

A Journal of the American Medical Association című folyóiratban közölt tanulmány szerzői több mint 1,6 millió születés adatait vizsgálták meg öt észak-európai országra kiterjedően. A kutatók többek között 30 ezer olyan nő adatait dolgozták fel, akiknek terhességük idejére valamilyen - a hangulatjavítók csoportjába tartozó - szelektív szerotoninvisszavétel-gátlót (SSRI) írtak fel az orvosok.

Eredményeik alapján az SSRI-k hatásának kitett nők csupán 1,79 százalékánál volt magasabb a halvaszületés, illetve a csecsemők postneonatális - az élve születést követő 28. nap és az egyéves kor közötti - halálozási aránya azokhoz a nőkhöz képest, akik nem szedtek antidepresszánst a terhesség ideje alatt. Míg az antidepresszánst szedők esetében a halvaszületési arány - ezer születést nézve - 4,62 százalék volt a gyógyszert nem szedőknél tapasztalt 3,69 százalékhoz képest, addig a postneonatális halálozás esetében előbbieknél 1,38 százalékot, utóbbiaknál 0,96 százalékot mértek a kutatók.

A szakemberek szerint a hajszálnyival magasabb értékekért a háttérben álló pszichiátriai betegség - általában a depresszió - súlyossága, nem pedig annak kezelése a felelős. A kismamák dohányzása és előrehaladott kora is összefüggésben állt a csecsemők magasabb halálozási arányával. A gyógyszert szedő és nem szedő nők esetében majdnem azonos volt az élve születést követő első 27 napban bekövetkező neonatális (újszülöttkori) halálozás aránya: ezer születésre számolva 2,54, illetve 2,21 százalék.

A tanulmány "azt sugallja, hogy a terhesség idején szedett SSRI-k nem voltak összefüggésben a halvaszületés és a neonatális vagy postneonatális halálozás magasabb kockázatával" - húzták alá a szakemberek tanulmányukban, amely a stockholmi Karolinska Intézetben dolgozó Olof Stephansson vezetésével készült.

A tanulmány Dániában, Finnországban, Izlandon, Norvégiában és Svédországban élő nők bevonásával készült. A felhasznált adatok az 1996 és 2007 közötti időszak bizonyos periódusait fedték le.

Az SSRI-k terhesség idején való használatát sokáig a születési rendellenességekkel, az újszülöttkori absztinencia szindrómával (NAS) és az újszülöttnél kialakuló perzisztens pulmonális hipertóniával hozták összefüggésbe.
antidepresszáns, terhesség, gyógyszer

2013-01-03 07:32:35

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop