Terhesség hétről-hétre: 29. hét

terhesség, magzat, fejlődés | Várandósnapló 2006 ;   InforMed | Sándor, K
Mama:

Ahogy a baba nő, úgy terebélyesedik a mama is. Úgy érezheti, hogy a belső szervei teljesen össze vannak zsúfolva, ez így is van.

A terhesség utolsó időszakának kényelmetlenségeivel a következők segítségével lehet megbirkózni:
  • Megfelelő testtartás
  • Helyes táplálkozás
  • Testmozgás
  • Pihenés (amikor csak lehet)
A legtöbb kellemetlenség a derékfájással és a lábfájással kapcsolatos, valamint a tüdőbe jutó levegő mennyiségével. Tartson ki!

Baba:

A kicsi már szorgosan készülődik a születése napjára. Már elkezdi szabályozni a testhőmérsékletét, és a csontvelő már tökéletesen termeli a vörös vérsejteket. Naponta fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe.

Az ön által észlelt mozgások ez idő tájt valószínűleg változnak. Valaha vad tornamutatványok tanúja volt, most, ahogy egyre kevesebb a hely, gyengébb mozgásokat észlel, inkább csak a baba a könyökét és a térdét.

A baba súlya körülbelül 1,16 kilogramm.

Ikertippek:

Ha kifullad, vagy alvás közben esik nehezére a légzés, próbáljon meg feltámasztott párnán aludni. Említse meg ezt a problémát orvosának is, hogy meg lehessen bizonyosodni afelől, nem valami, a terhességgel összefüggésben nem levő probléma, például allergia vagy asztma okozza-e a panaszokat.

<< Előző hét Vissza a tartalomjegyzékhez Következő hét >>
| terhesség, magzat, fejlődés
2009-08-14 09:21:46


Mit egyen a gyerek?

Valószínűleg egyszerűbb időskorban idegen nyelvet tanulni, mint egyéni étkezési szokásainkon változtatni, mert az nagyon korán alakult ki. Ezért fontos, hogy gyermekein...


Ez a nap is jól kezdődik!

Néha arra gondol, valami komoly baja van, mert reggelenként úgy érzi, képtelen felkelni az ágyából? Ne aggódjon, fáradtságáért valószínűleg csupán „belső óráj...


Kis mértékben megnövekedett radioaktív sugárzást mérnek Európa több pontján január óta

Megnövekedett, de még az egészségügyi határérték alatti radioaktív sugárzást mérnek Európa több pontja felett január óta, forrása egyelőre ismeretlen.


Szobatisztaságra szoktatás

Minden gyereknek külön története vagy arról, hogyan szokott le a pelenkáról, és hogyan kezdte el használni a bilit, majd a WC-t. Még a testvérek sem egyformán lesznek s...


A mikroműanyagok teszik ki az óceánokat szennyező "műanyag leves" jelentős hányadát

Az egyebek között műszálas ruhákból és autógumikból származó mikroműanyag-részecskék tehetik ki a világ óceánjaiban sodródó műanyagszemét mennyiség akár 30 s...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^