Festőtársaim a Képzőn kikerekedett szemekkel figyelték, milyen is egy fitt festő. Nem bágyadtam egész nap a műteremben, az ihletet biztosító cigivel felszerelkezve és ezzel kissé ki is lógtam a sorból. Hiába reménykedtem, hogy majd divatba hozom ezt a művészpalántáktól idegen létformát, akkoriban csekély számú követőm akadt.

Azóta már sok minden megváltozott, de amikor én diplomáztam, 2003-ban, még élt a romantikus kép arról, milyennek kéne lennie egy művésznek.

Most is él egy ilyen kép, de ha mondjuk, valaki nő és elmúlt harminc éves, akkor foglalkozásától eltekintve jobb, ha olyan fitt, mint Madonna, különben vészes gyorsasággal robog a trampli tehén kategória felé. Mármint hogy az elvárások szerint.

Magam genetikailag inkább a lestrapált múmia skatulya felé tendálok, (mint Madonna…?) és hőn áhítok még három kiló pluszt, hogy ne essen le rólam minden nadrágom és ne legyek ilyen sovánka, ahogy a nagyi mondja.

Amikor terhes voltam, és még utána is egy pár hónapig olyan nőiesebb nőszerű voltam, amilyen soha korábban, és a végére egész megszerettem ezt az állapotot. Ám a szoptatás végeztével visszacsökkentem eredeti állapotomra, és még egy kissé kevesebb is lettem.

Hogy ez baj e vagy sem, most tulajdonképpen nem fontos. De mi lesz a sok, szívemnek kedves sporttal, ami nemcsak a testnek, de a léleknek is olyan fontos?

Végletesen ellustultam, mert nem szívesen égetek fölösleges kalóriákat, olyan úri huncutság kedvéért, mint pl.: a futás. Fusson ám, akit kergetnek! Akkor vagyok hajlandó gyorsabb tempóra, ha félő, hogy lekéssük a villamost.

Ám mivel érzem, hogy az üdítő átmozgatásra a testnek igenis szüksége van, elkezdtem kicsit tudatosabbá tenni a napjaimat. Rájöttem, hogy ha odafigyelek, akkor egy komplett edzést össze tudok hozni a napi mozgásadagból, amit így is úgy is le kell tolnom, mint aktív anyuka. Hogyan lehet a strapás utcai vonszolódásból kardio edzés? Némi odafigyeléssel. Ajánlható mindenkinek, súlyra és korra való tekintet nélkül, semmi más nem kell hozzá, mint egy még cipelős korban lévő gyerek, egy kitakarítandó lakás és egy bevásárlólista.

Reggel, mikor a bölcsibe indulunk, abban a pillanatban elkezdődik a felsőtest edzése, mivel kislányom nem hajlandó a lábán járni, viszont tizenhárom kiló. Egyik kezemben őt, másikban a cuccot viszem, a harmadik kezemmel pedig zárom az ajtót és begombolom a kabátomat. Nagyon fontos a helyes testtartás, ugyanis ha rossz a súlyelosztás és csak az egyik oldalt terheljük, könnyen hátizomgörcs és szörnyű derékfájás lehet a következmény. Ha a lábmunkára is odafigyelünk, eljuthatunk úgy a buszmegállóig, hogy nem izzadunk le, nem lesz izomlázunk, és még csak el sem fáradunk.

A lényeg, hogy úgy fogjuk fel a dolgot, mintha edzőteremben volnánk. Nem szabad szétesni. Fontos, hogy ne lógjon rajtunk semmiféle olyan táska, vagy szatyor, ami lekötné a figyelmet. Inkább legyen hátizsák, vagy olyan táska, ami kényelmesen vállra vethető. A magas sarkú cipő felejtős. Csini, de túl szűk ruha, netán járásképtelenné tevő szoknya, kosztüm szintén.

Ha nincs más megoldás, mint hosszabb távon nyakban vinni a gyereket, fontos, hogy kihúzzuk magunkat, különben a hátunknak annyi. Erre nagyon nehéz odafigyelni, amellett, hogy a lábmunka is tökéletes legyen, és ne essünk hasra.

Amint sikerül elkapni a legjobb pozíciót, nyugodtan szabadalmaztathatjuk ezt a mozgásformát bokszolók, vagy kommandósok felkészítésére. Emlékezzünk csak vissza Rocky természetes megoldásaira. A favágás, lépcsőn le és felfutás mellé nyugodtan beilleszthető a gyerekkel a nyakban tizenhárom buszmegálló gyalog, esetleg futólépésben.

A babakocsitolás is művészet. Olyanfajta izmokat mozgat meg, amit semmilyen más sport. Mi ehhez képest a nordic walking? Kismiska. A lényeg itt is a helyes testtartáson van, mobiltelefonálva, egy kézzel fogva a sporteszközt máris oda az izomfejlesztő, lélekemelő mozgás élménye.

Fontos elem az útvonal megválasztása. Ha jó idő van és nem vagyunk elkésve simán átvághatunk a parkon, (ha van), esetleg választhatunk meredek, nem túl forgalmas utcát, és máris kész a hátsó combizom, illetve a vádli edzése. A megfelelő levegővétel kulcsfontosságú, mint bármilyen más olyan sportnál, ahol félő, hogy kiszakad a tüdőnk a helyéből.

A kissé gyorsabb tempót a gyerek is nagyon élvezi, az meg, hogy milyen állapotban esem be a bölcsibe, már úgyis mindegy. Főleg, ha úgy fogom fel, hogy most aerobic órán voltam. Inkább viszek egy pótpólót a munkahelyre, mint, hogy a kényelmesebb megoldást választom. Utána valahogy sokkal jobb érzés. Nem igavonónak, hanem versenyzőnek érzem magam.

Mindez félig vicc persze, de közben meg komoly. Evezés helyett porszívózok, Nyújtás helyett teregetek. Ha nem volt elég a súlyemelésből, akkor irány a bolt. Nem egy, hanem két szatyorral, hogy mindkét karomra jusson a súlyból.

Elég rendes mozgásmennyiség kijön egy napra, ezt már megfigyeltem. Ha ebbe a mókuskerékbe becsal az ember néha egy uszodát, vagy hétvégi kirándulást és esetleg tavasztól bringával viszi a gyereket a játszótérre, máris kevésbé érzi magát HTB.- nek, aki fényévekre távolodott korábbi önmagától és csak egy elcsigázott anyagép maradt belőle. Hajrá anyák! Éljen az edzés!

Ja, és még egy fontos! Esténként, akármilyen fáradt is vagyok, beiktattam a szőnyegen egy tizenkét perces nyújtógyakorlatot. Mindig eszembe jut a tornaklub falán lógó kis tábla:

1.Sose feledkezz meg a bemelegítésről!

2. Csak a helyes testtartásban végzett gyakorlat fejleszti a megfelelő izmokat.

3.Óra végén fordíts figyelmet a lazításra!

Szemethy Orsolya