Hirdetés

Valóban szükségünk van hét óra alvásra?

Igen, valóban, állítja egy amerikai alváskutató. Bár az, hogy valakinek mennyi alvásra van szüksége, egyénenként változó, de a különbségek nem nagyok, és a legtöbbünknek, ideértve az idősebbeket is, 7-8 óra alvást igényelne a szervezete.

alvás, alvásszükséglet |

InforMed Hírek8   InforMed | Dobos, L.

Azok, akik rendszeresen kevesebbet alszanak 7 óránál, nincsenek is tisztában azzal, mekkora kárt okoz ez a szervezetükben. – A krónikus „rövidalvók”, ahogy nevezik őket, már talán el is felejtették, milyen kipihentnek lenni – mondja Robert Rosenberg, az arizonai alváskutató központ orvos-igazgatója.

Bizonyíték van arra, hogy az, aki rendszeresen kevesebbet alszik napi 7 óránál, ugyanolyan rosszul teljesít, mint az, aki néhány napig egyáltalán nem aludt. A jelenlegi legnagyobb vizsgálatok (az egyikben 21 268, a másikban 10 308 résztvevővel) kimutatták, hogy a kialvatlanság növeli a halálozást, azaz annak az esélyét, hogy valaki rövidebb ideig éljen, mint az ugyanolyan korú, nemű és hasonló kockázati tényezőkkel rendelkező, de kipihent emberek.

A több résztvevőt vizsgáló finn kutatók 1975-ben majd 1981-ben mérték fel a csoportot, és 2003-ben megnézték, hányan vannak még életben. A túlélési arányokat összehasonlítva arra a következtetésre jutottak, hogy az alváshiány a férfiaknál 26, a nőknél pedig 21 százalékkal növeli a halálozást.

A halál oka lehet baleset, vagy az alváshiány okozta betegség. Egy másik, jelenleg is folyó kutatás szerint az alváshiány a hormonális rendszerre, az immunrendszerre és az anyagcserére is hat, így kockázati tényezője lehet az elhízásnak, a diabétesznek és a szívbetegségnek is.

alvás, alvásszükséglet

2010-12-13 20:09:36

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop