A mikroműanyagok teszik ki az óceánokat szennyező "műanyag leves" jelentős hányadát

Az egyebek között műszálas ruhákból és autógumikból származó mikroműanyag-részecskék tehetik ki a világ óceánjaiban sodródó műanyagszemét mennyiség akár 30 százalékát, és sok fejlett országban nagyobb mértékben járulnak hozzá az óceánok szennyezéséhez, mint a nagyobb plasztikhulladékok - figyelmeztetett új jelentésében a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

A szakemberek hét földrajzi régióra kiterjedően vizsgálták a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroműanyagok - öt milliméternél kisebb átmérőjű műanyagrészecskék - természetben való előfordulását - olvasható az IUCN honlapján.

A jelentés szerint az évente az óceánokba kerülő nagyjából 9,5 millió tonnányi plasztikhulladék 15-31 százalékát tehetik ki ezek a mikroműanyagok, amelyeknek csaknem kétharmada az autógumik kopása és a műszálas ruhák mosása révén kerül a természetbe.

A dokumentum kiemeli, hogy a fejlett világ bizonyos részein, ahol hatékony hulladékkezelés folyik, úgy mint Észak-Amerikában, a mikroműanyagok nagyobb mértékben járulnak hozzá az óceánok szennyezéséhez, mint a nagyobb méretű plasztikhulladékok.

Ázsiában a szintetikus textilek, míg Amerikában, Európában és Közép-Ázsiában az autógumik jelentik a mikroműanyagok elsődleges forrását.

Joao de Sousa, az IUCN munkatársa szerint az eredményeket figyelembe kell venni az óceánok szennyezésének megfékezését célzó globális stratégiák kidolgozásakor, amelyeknek ki kell terjedniük a termékek és az infrastruktúra áttervezésére, valamint a fogyasztói magatartás megváltoztatására is.

A jelentés remek kezdeményezésnek nevezte a kozmetikai termékekben használt mikroszemcsék betiltására irányuló törekvéseket, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek mindössze a mikroműanyagok 2 százalékát teszik ki.

Stabil kémiai szerkezetük miatt a mikroműanyagok rendkívül ellenállóak, a mikroorganizmusok képtelenek őket lebontani. A halak, kagylók, tengeri madarak véletlenszerűen elfogyasztják a mikroműanyagokat, amelyek ezáltal pusztítják a tengeri élővilágot.

A mikroműanyagok gyakran a tengervíz felszínén lebegnek, de felhalmozódhatnak az iszapban, mikroorganizmusokhoz tapadva. Az Északi-sarkvidékhez hasonló törékeny ökoszisztémákra gyakorolt hatásuk pedig - a mikroműanyagok befolyásolhatják a jégképződést és -olvadást is - még mindig ismeretlen.

| környezetszennyezés, környezet, műanyag hulladék
2017-02-22 20:59:11


Sok napsütés várható a héten

Hűvösebben indul a hét, a leghidegebb órákban mínuszok is lehetnek, a maximumok 15 Celsius-fok körül alakulnak, de napsütéses, száraz idő lesz a jellemző, a hét vég...


Megkezdődött a nyári időszámítás

Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kellett átállítani. A módosítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.


Az eddig mért legalacsonyabb a déli-sarkvidéki tengeri jég minimális kiterjedése is

Az Antarktisz körüli tengeri jég valaha mért legkisebb nyári kiterjedését érte el március 3-án, ezzel megdöntötte az 1979 óta tartó mérések rekordját.


Hűvösebb levegő érkezik a hétvégén

Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: kezdetben még 20 Celsius-fok körül, vasárnap néhol már csak 10 fok alatt alakulnak a maximumok. Szombaton száraz lesz az idő, va...


Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Az órákat vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani, ezzel a módszerrel Mag...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^