Hirdetés

Véget ért a pollenszezon

allergia, pollen |

Népszabadság   Népszabadság

Az idei pollenszenzon minden korábbinál jobban meggyötörte a virágporokra érzékenyeket. Most fordult elő ugyanis először, hogy a levegőben lévő pollenek száma hat alkalommal is meghaladta az ezret légköbméterenként - jelentette be a szezon tapasztalatait értékelő tegnapi tájékoztatón Magyar Donát, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet munkatársa. Mint mondta, Budapesten 2001-ben mértek először légköbméterenként több mint ezer pollent. A legtöbbet Debrecenben találták, 1660-at. A nyár végi esőzések ugyan kimosták egy részüket, de még így is sok maradt a levegőben. A tájékoztatón további kormányzati szintű, az eddigieknél hatékonyabb lépéseket szorgalmazott a pollenhelyzet javítására Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke. Illés a kiszabható bírságtételek fokozását, illetve jegyzők számonkérését kérte annak kapcsán, hogy elrendelik-e területükön a parlagfű és más allergén gyomnövények kényszerkaszálását.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke konkrét határidőket, felelősöket és a szükséges anyagi forrásokat rögzítő intézkedési tervet sürgetett. Jelezte: 2002-ben legalább kétmilliárd forint kellene a gyommentesítési munkálatokra. Közlése szerint napjainkban a népesség mintegy húsz százaléka szenved allergiás és asztmás megbetegedésektől, így évente kétmillió ember szed hónapokon át gyógyszert, az ezzel kapcsolatos egészségügyi kiadások meghaladják az évi ötmilliárd forintot. Az egészségügy másik problémája - jelezte Nékám Kristóf, a Magyar Allergológiai Társaság vezetője -, hogy csupán másfél száz allergológus dolgozik az országban, ők egyre kevésbé tudják ellátni a mind nagyobb számú asztmást és egyéb allergiás beteget.

allergia, pollen

2002-07-10 17:44:39

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop