Tippek iskolakezdéshez

Hamarosan kezdődik az iskola, a zökkenőmentes kezdés érdekében már most érdemes elkezdeni kialakítani a napi rutint a családban, illetve vegyük sorra az alábbiakat.

iskola, gyereknevelés | InforMed Hírek14   InforMed | Sándor, K.

Hogy az első időszak könnyebb legyen
  • Mondjuk el a gyereknek, hogy nincs egyedül, sok társának sem akaródzik biztos iskolába menni. A tanévkezdéskor tapasztalt szorongással a tanárok is tisztában vannak, így bizonyára mindent megtesznek majd azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.
  • Mutassunk rá az iskolakezdés pozitív oldalaira: jó móka lesz, a gyerek találkozik a régi barátaival, és újakkal is megismerkedhet. Emlékeztessük az elmúlt év jó élményeire.
  • Nagyobb gyerekeknek keressünk a környéken egy iskolatársat, akivel együtt mehet iskolába.
  • Az első napokban vagy akár hetekben vigyük vagy kísérjük el a gyereket és várjuk meg tanítás után.
Az iskolatáska
  • Ha a gyerek hátfájásra panaszkodik, ellenőrizzük, hogy olyan táskát választottunk-e, amelynek széles, puha a vállszíja, és bélelt a hátrésze.
  • Ne tegyünk sok mindent a táskába, az iskolatáska ne legyen nehezebb, mint a gyerek testsúlyának 10-20 százaléka.
  • Ne hagyjuk, hogy a gyerek csak az egyik vállán hordja a táskát, mert túlerőlteti az izmait.
  • Ha lehetséges, és nagyobb súlyt kell mozgatni, jó megoldás a kerekeken guruló táska, de ne feledjük, a táskát a lépcsőn et is fel kell vinni, és hóban sem könnyű vele közlekedni.
Út az iskolába és vissza

Autóval
  • A kocsi valamennyi utasa használja a biztonsági övet, a kisebbek üljenek gyerekülésben, nagyobbak ülésmagasítón. A magasító csak akkor jó, ha a gyerekülést már kinőtte a kölyök.
  • Ne feledjük, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező tizenévesek sok balesetet okozhatnak. Ha tizenéves gyerekünk van és odaadjuk a kocsit, követeljük meg a biztonsági öv használatát, ne engedjük, hogy sokan üljenek a kocsiban, tiltsuk meg az evést, ivást, mobiltelefonálást, és azt, hogy éjszaka illetve rossz időjárási körülmények között vezessen.
Kerékpárral
  • A gyerek mindig viseljen bukósisakot.
  • Itt is a jobbra tarts az érvényes.
  • Győződjünk meg arról, hogy tudja-e a gyerek helyesen használni a kézjeleket.
  • Viseljen világos vagy fényvisszaverő öltözéket.
  • Ismerje a KRESZ szabályait.
Gyalogosan
  • Nézzük meg, hogy a gyerek biztonságos úton, jó közlekedési körülmények közt megy-e az iskolába.
  • Mérjük fel reálisan a gyerek közeledési képességeit, és azt, hogy tud-e felnőtt kísérete nélkül iskolába járni.
  • Ha új iskolát kezd a gyerek vagy még kicsi, az első hetekben kísérjük el.
  • Adjunk a gyerekre világos ruhát, könnyebben észreveszik az autósok.
  • Ha forgalmasabb környéken lakunk, szervezzünk „gyalogos iskolabuszt”, amikor több gyereket kísér egy felnőtt.
Erőszakosság, bántalmazás

Létezik testi, szóbeli vagy szociális bántalmazás, ami történhet az iskolában, a játszótéren, az iskolabuszon, az utcán, sőt, az interneten is.

Tanítsuk meg a gyereket arra, hogyan reagáljon a bántalmazásra,
azaz hogyan
  • nézzen a szemébe a bántalmazónak
  • maradjon nyugodt egy ilyen erőszakos szituációban
  • menjen el a helyszínről
  • mondja határozottan, hogy „nem tetszik, amit csinálsz” vagy „kérlek, ne beszélj így velem”.
  • kérjen segítséget.
  • Ha a helyzet ismétlődik, mindenképpen hívjuk fel a tanárok figyelmét a problémára.
Ha a mi gyerekünk a bántalmazó
  • Mondjuk meg neki, hogy ez semmiképpen sem megoldás.
  • Korlátozzuk keményen az agresszív viselkedést.
  • Mutassunk pozitív szerepmodellt.
  • Hatásosan fegyelmezzük, de soha ne alkalmazzunk testi fenyítést.
  • Keressük együtt a megoldást a tanárokkal és a bántalmazott gyerek szüleivel.
Ha a gyerekünk passzív szemlélő
  • Tanítsuk meg, hogy ne buzdítsa az erőszakot, még csak ne is nézze tétlenül
  • Szóljon egy felnőttnek, akiben megbízik
  • Segítse azt, akit bántottak
Gyermekfelügyelet iskola előtt és után
  • Az általános iskolás korú gyerekeknek felügyeletre van szükségük. Egy felelősséget viselni tudó felnőtt indítsa el az iskolába és várja otthon, míg a szülők meg nem érkeznek.
  • Még a 11-12 évesek se érkezzenek haza üres lakásba.
  • Ha nem megoldható a felügyelet, akkor gondoskodni kell arról, hogy egy megbeszélt időpontban a gyerek otthonról telefonáljon akár a szülőnek, akár egy szomszédnak.
  • Ha iskola utáni elfoglaltságon vesz részt a gyerek, a szülő győződjön meg a felügyelők szakmai képzettségéről.
Az otthoni tanulás körülményei
  • Teremtsünk otthon tanulásra ösztönző környezetet. A gyerekeknek állandó tanulósarok kell, ahol nyugodtan, minden zavaró körülmény nélkül tanulhatnak.
  • Hagyjunk elég időt a tanulásra.
  • Ne engedjük bekapcsolni a TV-t tanulás ideje alatt
  • Felügyeljük a gyerek számítógép- és internethasználatát
  • Legyünk kéznél, hogy segíthessünk a tanulásban, de ne készítsük el a gyerek helyett a feladatot.
  • Iktassunk közbe szüneteket, nyújtással, kis mozgással, hogy a gyerek szeme, nyaka és agya ki ne fáradjon.
  • Ha valamelyik tárggyal nehézségei vannak a gyereknek, fontoljuk meg külön tanár segítségét, de ezt előbb beszéljük meg a gyerek tanárával.

| iskola, gyereknevelés
2016-08-30 19:35:28


Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosságra ösztönző internetes játék

Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, Két bálna néven futó internetes játék, az ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítá...


Gyermekkori félelmek

A gyermekkori félelmek az első életévek fontos kísérői: védelmet nyújtanak a „világ meghódítása" közben, és elősegítik a lélek fejlődését.


Apasági szabadságra lesznek jogosultak a cseh férfiak

Hétnapos apasági szabadságra lesznek jogosultak a jövőben a cseh férfiak gyermekük megszületésekor, az egészségbiztosítási törvény erre vonatkozó módosítását p...


Szobatisztaságra szoktatás

Minden gyereknek külön története vagy arról, hogyan szokott le a pelenkáról, és hogyan kezdte el használni a bilit, majd a WC-t. Még a testvérek sem egyformán lesznek s...


Iskolai zaklatás

Rontja a tanulók tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, képességeikbe vetett hitét a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás az Amerikai Pszichológusok ...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^