A szülő feladata, hogy rájöjjön, mik valójában ezek az érzések és szükségletek, és segítsen, hogy a gyerek hangot is tudjon adni nekik.

A leggyakoribb ellentmondásos helyzetek, és néhány megoldás:

– Ha a gyerek fáradt, mégis fel van dobva.

Amikor a gyerek szervezete már pihenésre vágyik, gyakran kap egy adrenalinlöketet, hogy kompenzálja a fáradtságot. A helyzetet csak rontja, ha kizökken a kerékvágásból.

Ilyenkor nem az a megoldás, hogy később fektessük le a gyereket, sőt, ez éppen annak a jele, hogy a korábbi ágyba tevés lenne indokolt. A legjobb, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a gyerek mindig ugyanakkor menjen aludni, mert a gyerekek még akkor is igénylik a rendszerességet, ha látszólag ellenkeznek.
Ne engedjünk tehát, bármilyen élénk is legyen a gyerek lefektetéskor, az csak a fáradtság jele. Öt perc múlva elalszik, ha ágyba kerül.

A fáradtság miatt a gyerek gyakran képtelen abbahagyni a játékot, vagy eljönni a vendégségből. Sokszor csinál hisztis jeleneteket, amikor már nagyon fáradt, de mégsem akar eljönni a zsúrból.

Ilyenkor a nyugodt empátia segít. Mondjuk azt neki: „Figyelj csak, segítek abbahagyni a játékot.” Az is jó, ha ilyenkor ölbe vesszük, és megpróbáljuk megnevezni az érzéseit. „Ugye, most dühös vagy, hogy el kell jönni? Ugye, szeretnél még játszani?” Végtelen türelmünk és nyugodtságunk ragadós lesz.

– Ha éhes, de nem akar enni.

Vajon miért utasítja el az ételt az éhes kisgyerek? Általában azért, mert leülni az asztalhoz egyben azt is jelenti, hogy valami érdekesebb dolgot abba kell hagyni. A gyerek viszont, ahelyett, hogy ilyenkor azt tudná mondani: ”Jaj, azt reméltem, még megnézhetem a műsor végét”, inkább azt mondja: „Csirke van vacsorára? Utálom a csirkét.”

Ilyenkor, bármennyire könnyű lenne is azt mondani, hogy a múltkor is megette, válasszuk a nehezebb, de eredményesebb megoldást. Mutassunk az órára, és határozottan mondjuk meg, hogy eljött a vacsora ideje.

A gyerek nagyra értékeli a kiszámíthatóságot, még akkor is, ha látszólag nem így viselkedik. Ha csak néhány falatot eszik, hagyjuk felállni, majd bepótolja máskor.

Néha a következő csel válik be: ha a gyerek nem akar az asztalhoz jönni, kérdezzük meg tőle, annyira fáradt-e, hogy inkább bemenne pihenni a szobájába. Természetesen inkább a társaságot választja. Okos dolog alkalmat adni a gyereknek, hogy maga döntsön.

Azt se felejtsük el, hogy a kisgyerek gyakran nem is érzi, ha éhes vagy szomjas, a szüleire támaszkodik még e tekintetben (is). Ezért is fontos az étkezések rendszeres időpontja.

– Ha nem akar bekapcsolódni a játékba, holott valójában szeretne.

Vannak félénk, nehezen felengedő gyerekek. Őket általában zavarja a sok látvány, hang, zörej és mozgás. A szülőket azonban igazán az ejti kétségbe, amikor a gyerek nagyon vágyik valahova, de a végén mégsem akar menni. Ilyenkor türelmesen mondjuk el neki az indulás és érkezés fázisait, ezzel megkönnyítjük számára az átmenetet.

Ha a gyerek ellentmondásosan viselkedik egy várva-várt eseménnyel kapcsolatban (a Mikulás érkezése például), az abból fakadhat, hogy nem érti pontosan, miről is van szó. Vágyik a moziba, de fél, mert nem tudja, mi vár ott rá, és arra még képtelen, hogy érzéseit kifejezze.

– Ha a legjobb barátjával csúnyán viselkedik.

A gyerekek nagyon szeretik a társakat, játszópajtásokat, barátokat. Azt azonban, hogy ezek a kapcsolatok hogyan működnek, nem mindig értik még. Ha nem akarja odaadni a játékát, vagy nem akar valakivel játszani, még nem jelenti azt, hogy a gyerek antiszociális.

Mindössze arról van szó, hogy még nem elég érett arra, hogy felfogja a másik gyerek érzéseit. Ilyenkor segíthet, ha kicsit elvisszük a játszótérről vagy átmegyünk vele egy másik szobába.

Gyakran egy tevékenység kezdeményezése segít a gyereknek, hogy túllépjen azon, hogy éppen nincs kedve a barátjával játszani. Nem árt, ha megfigyeljük, mikor a legnyugodtabb, legbarátságosabb a gyerek (alvás vagy étkezés után)k, és akkorra szervezzük a programokat.

Ahhoz, hogy valaki a legszükségesebb vágyait ki tudja fejezni, sok erő, gyakorlat és belátás kell. A kisgyerek számára ez nagyon nehéz feladat. Arra is gondoljunk, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerek is képes az önbecsapásra, és a tagadásra. A legfontosabb, hogy ilyenkor se hagyjuk magára, türelmesen segítsünk neki.