Épp 40 éve indult útjára a hazai televíziózás és közvetít számtalan üzenetet számos egyénhez. Szinte minden otthonban jelen van, és ma már a mindennapjaink részévé vált. Nem csoda, hogy ez így alakult, köszönhető annak, hogy egyidejűleg több érzékszervünkre hat és ezért az élményért tulajdonképpen nem kell elmenni otthonról.

A gyermekprogramok legtöbbje rendkívül ingerlő, amelyek valóságos ingeráramlatot jelentenek már a fiatal gyermekek, de még a csecsemők számára is, intenzíven hatva a látásukra és a hallásukra egyaránt. Úgy tűnik, hogy a gyermekműsorok készítői feltételezik, hogy a gyermeknéző figyelmét gyors cselekmény, változatosság, zaj- és nyers erőszak segítségével kell rabul ejteni és megtartani. Pedig ez így biztosan nem igaz. A figyelem fenntartásához olyan elemeket jó felhasználni, amelyek nem árasztják el a gyermeket, nem fárasztják el idő előtt a feldolgozóképességét, vagyis elősegítik a megértést. Ehhez kevesebb zaj, lassabb tempó, gyermekorientált nyelvezet, és egy sor olyan formai elem szükséges, amelyek elősegítik az emelkedést és az ismétlést. A tévé műsorainak megértése, ugyanis hasonlóan más kommunikációkhoz, aktív szellemi munka, különösen a fiatal gyermekek számára.

A fent leírtak jelentőségét támasztja alá az az Egyesült Államokban készült felmérés is, miszerint a 3-4 éves gyermekek átlag négy órát tévéznek naponta és szinte korlátlanul nézik a különböző műsorokat. Ez a napi tévézési idő az általános iskolai évek alatt tovább növekszik. A gyermekek tehát olyan környezetben nőnek fel, amelyben a csecsemőknek és a kisdedeknek nemcsak a saját szobájuk körvonalait és tárgyait kell feldolgozniuk és nemcsak a körülöttük lévő felnőttek és gyermekek hangját, gesztusait kell dekódolni és utánozni, hanem rendszeres kapcsolatban vannak a tévével, amelyben alakok ugrálnak, táncolnak, nevetnek, sírnak, visítoznak, üvöltenek, pusztítják egymást, és étel vagy játék vásárlására ösztönöznek.

Nem kétséges tehát, hogy az ingerlésnek egy ilyen átható forrása nem közömbös a tudati, érzelmi és szociális fejlődésre, a gyermek személyiségének alakulására.

A televíziózás és az agresszió közötti kapcsolat kutatása már több mint 30 éve közérdeklődést kiváltó kérdés. Ma már nyilvánvaló, hogy okozati összefüggés van a tévében látott erőszak és az agresszív viselkedés között, bár az agresszió alakulásában fontos szerepet játszik többek között a gyermek társadalmi helyzete, intelligenciája, szülei viselkedése és családi körülményei is. Ennek ellenére a technikai fejlődéssel párhuzamosan tovább bővült az erőszakközlő eszközök köre a videomagnó, kábeltévé, műhold, videojátékok gyermekszobába(!) való belépésével.

Mindenesetre feltételezhető, hogy a gyermekek egy része megtanulja úgy értékelni az agresszív viselkedést, mintha az normális és elfogadható válaszreakció lenne. Toleránsabbá válhatnak az agresszivitással szemben, az erőszak is jogos válaszként épülhet be cselekvéseik közé. Ilyen az agresszív típusú gyermek. A gyermekek másik része viszont fokozottabban félni kezdhet esetleges támadásoktól, ez pedig a szorongó típus.

Köztudott, hogy számos tévéműsor tartalmaz erőszakot, és különösen sok az agresszív tartalom a gyermekek részére sugárzott műsorokban, valamint a főműsoridejű adásokban.

A nagyon fiatal gyermekek inkább rajzfilmeket néznek. A fiúk és az alacsonyabb intelligenciájú gyermekek, valamint azok, akik rossz szociogazdasági miliőben élnek, több agresszív filmet néznek, míg a lányok és a magasabb intelligenciájúak kevesebbet.

A tévés erőszak megértése egyébként változik a néző értelmi fejlődésével és az élettapasztalatok szaporodásával is. A kisebb gyermekekre az erőszakos cselekmények közvetlenebbül hatnak, úgy, mintha csak elszigetelt cselekmények lennének, amelyek nincsenek összefüggésben az agresszió motivációjával és következményeivel.

Felmérések igazolták, hogy az óvodáskor és második elemi között a gyermekek vagy csak magára az agresszív cselekményre emlékeztek, vagy csak a cselekményre és annak közvetlen következményeire. Az ötödiktől nyolcadikos gyerekek mind az agresszivitás motivációjára, mind pedig a rövid és hosszú távú következményeire emlékeztek. Nagyon fontos tehát, hogy a különböző életkorú gyerekek csak az életkoruknak megfelelő adásokat nézzék, és az óvodás, illetve kisiskolás gyerekeket óvjuk olyan filmektől, amelyeknek mélyebb, lényegi összefüggéseit még nem tudják megérteni. Az emlékezetükben megmaradó, kiragadott események ugyanis károsan befolyásolhatják a magatartásukat.

A kutatások azt bizonyították, hogy az izgalmakat keltő tévéműsorok még az aktuális tartalomtól függetlenül is indukálhatnak túlzott, olykor támadó, de mindenképpen "ugrásra kész" magatartási formákat. Logikus tehát az a következtetés, hogy a tévézés izgató hatásának következménye lehet, ha a gyermek környezetében előforduló más, kevéssé ingerlő hatásokra túlzó választ ad. Még talán a tévézéstől időben viszonylag távol eső iskolai, közösségi magatartást is befolyásolja.

A továbbiakban a televíziózás és a szorongás közötti kapcsolatra szeretném felhívni a figyelmet. Erre jó példát szolgáltatnak a horrorfilmek, amelyekről köztudott, hogy ha jól vannak komponálva, szinte szünet nélkül tartják felfokozott, feszült állapotban a nézőt. Még a felnőttek közül is sokan vannak, akik nem tudják függetleníteni magukat az ilyen filmek hatásaitól és képtelenek a film végén megszabadulni szorongásuktól. A gyermekek pedig még fokozottabban a hatásuk alatt maradhatnak, és akár csak egy-egy ilyen film megtekintése is megronthatja az éjszakai nyugalmukat, nappali közérzetüket, amely miatt akár pszichiátriai kezelés is szükségessé válhat.