Hirdetés

Mitől alszik el a gyerek?

Erre a kérdésre nincs egymondatos válasz, nincs egyetlen üdvözítő módja annak, hogy a kicsit rá tudjuk venni az elalvásra. Ki kell próbálni egy sor dolgot, mondják a szakemberek.

gyermek, alvás |

InforMed Hírek6   InforMed | Dobos, L.

Fontos tudni, hogy nincsenek merev szabályok. Nem árt, ha kialakul egy rendszer, ami attól függ, mikor fárad el a baba napközben. A 4-15 hónapos csecsemők délelőtt általában 1-2 órát alszanak, és délután még egyszer annyi ideig. Vannak, akik késő délután ismét elszundítanak, de ezt a szokást kilenc hónapos korukra általában elhagyják.

Sok szülőnek okoz gondot, hogy a baba alvási szokásaihoz igazodva úgy érzi, be van zárva ő is a lakásba. Előre tervezéssel ez is megoldható. Sokan akkor mennek el, amikor a kicsi éppen ébren van, legfeljebb magukkal viszik az ennivalóját.

Gyermekorvosok szerint, ha a kicsinek szüksége van az alvásra, úgyis elalszik, és egyénileg változó, kinek milyen az alvásigénye.

Ha már látszik, hogy álmos a kicsi, sötétítsünk be, olvassunk neki halkan, vagy tegyük fel ugyanazt a zenét. Van, aki megkínálja a babát egy kis joghurttal, ha már nem szopik, mondván, tele hassal megnyugszik, és jobban elalszik. Sok kisgyerek egy üveg teával vagy akár vízzel is el tudja magát altatni.

Ha a gyerek már közeleg a 18 hónapos korhoz, és amúgy sem jó alvó, össze lehet vonni az alvásokat. Ha a délelőtti alvás eleinte dél körül kezdődik, lassan egybeeshet a délutánival, és ilyenkor akár két óra hosszat is tarthat.

Lehet, hogy az egyik babának elég 45 perc is; ha éjszaka jól alszik, és napközben kiegyensúlyozott, hagyjuk, ne erőltessük, hogy tovább aludjék. De ha nyűgös, akkor próbálkozhatunk például azzal, hogy nem vesszük fel, ha felébred, hanem simogatjuk, nyugtatgatjuk még kicsit.

Sok kisgyerek alszik el az autóban. Ez sem tilos, de a szakemberek óvnak attól, hogy ebből szokás alakuljon ki. A mozgó járművön való alvás nem olyan pihentető, mondják, mint a kiságyban.

Health Day
gyermek, alvás

2008-12-04 22:26:10

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop