Hirdetés

Kevesebb kalória, egészségesebb erek

Egy amerikai tanulmány szerint azok, akik drasztikusan csökkentik kalória-bevitelüket, jelentősen csökkenthetik ezáltal az érbetegségek és a diabétesz kockázatát.

kalória, elhízás, fogyókúra, diéta, érbetegség |

InforMed Hírek 2004 ;2   InforMed | Dobos, L.

A dr. John Holloszy vezette kutatócsoport (Washington University School of Medicine, St Louis) szerint már korábbi egérkísérletek bizonyították, hogy a szigorú kalóriacsökkentés mintegy 30 százalékkal megnövelte az állatok élettartamát, sőt, a rák kialakulása ellen is védelmet nyújtott.

Annak a megállapítására, hogy a kalória korlátozás emberek számára is előnyökkel jár-e, a kutatók 18 főt vizsgáltak meg, akiknek az életkora 35-82 év volt, és már átlagosan 6 éve igen alacsony kalóriaszintű étrenden éltek. A tanulmányban részt vett kontrollként egy másik, nem és kor tekintetében hasonló összeállítású, 18 fős csoport is, akik viszont az ún. „tipikus amerikai”, azaz magas kalóriaértékű étrendet fogyasztották.

A kutatók az érbetegségek (érelmeszesedés) kockázati tényezőire összpontosítottak. Az elzáródott erek szívinfarktushoz vagy stroke-hoz vezethetnek, ezek a fejlett országokban a halálozások vezető okai.

A csökkentett kalóriás csoport résztvevői magasságuktól, súlyuktól és nemüktől függően napi 1100-1950 kalóriát fogyasztottak, míg a kontrollcsoport tagjai 1975-3550-et.

A kutatók azt tapasztalták, hogy az LDL, az ún. „rossz” koleszterin szintje alacsonyabb volt a kalóriacsökkentett csoportban.

A vér magas trigliceridszintje szintén érbetegségek okozója lehet, a diétás csoportban ez az érték is jelentősen alacsonyabb volt, alacsonyabb, mint a húszas éveikben járó amerikaiak 95 százalékának értékei.

A diétás csoport vérnyomás-értékei is a sokkal fiatalabbak adataira hasonlítottak. A normál csoport tagjainak átlagos vérnyomása 130/80 Hgmm volt, míg a csökkentett kalóriás csoporté 100/60 Hgmm, ami egy 10 éves gyerekéhez hasonló.

65 százalékkal voltak alacsonyabbak éhomi glükóz- és inzulinszintek is.

Az eredményeket értékelve dr. Holloszy a következőket mondta: „A kalóriacsökkentésnek erőteljes védő hatása van az öregedéssel kapcsolatba hozható betegségek ellen. Nem tudjuk, mennyi ideig fog valaki élni ebből a csoportból, de annyi bizonyos, hogy az átlagosnál kevesebb kalóriát fogyasztóknak sokkal hosszabb a várható élettartama, mert valószínűleg nem fognak meghalni szívrohamban, stroke-ban vagy diabéteszben.”

Most először sikerült kimutatnunk, hogy a kalóriacsökkentés járható út, és igen jótékony hatása van az érelmeszesedés és a diabétesz kockázatára” – tette hozzá.

PNAS
kalória, elhízás, fogyókúra, diéta, érbetegség

2005-05-15 18:45:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop