Hirdetés

Testkontroll

diéta, táplálkozás |

Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin   InforMed | Szendei, K.

Tisztelt Doktornő!

  Az elmúlt napokban olvastam az Agykontroll Kft. fordításában megjelent Testkontroll című könyvet. Számomra, aki szereti az ételeket az ízük miatt, döbbenetes volt, amit ott olvastam. Nem azzal van a gond, hogy nem hiszek benne, hanem azzal, hogy amennyiben ez tényleg igaz (a kipróbálása folyamatban van), akkor itt valami nagy gond van a világban, az emberekkel, a táplálkozással és a betegségekkel.

 Pár szóban a módszerről: a könyv azt hangoztatja, hogy bizonyos dolgokat az emberi emésztő- rendszer nem tud feldolgozni, nem tud belőle energiát nyerni. Ez elsősorban a fehérje. A leglényegesebb "törvénye", hogy fehérjét és szénhidrátot nem szabad egyszerre fogyasztani, mert a gyomor az egyikhez savas nedvet a másikhoz lúgos nedvet termel, így az étel tovább marad a gyomorban és előemésztés nélkül kerül a belekbe.

 A harmadik lényeges dolog, hogy gyümölcsöt csak éhgyomorra szabad fogyasztani, mert azt a gyomor nem emészti, így gyorsan áthalad rajta, hogy a bélrendszerben felszívódjon a tápanyagtartalma.

 Ami még megfogott a könyvben, hogy hasonlóságot keres a föld és a föld élőlényei között a "víztartalom" alapján (általában az élőlényeknek (állat, ember, zöldségfélék) 70%-a víz, mint a földnek is).

 Ha az ember az evolúció során tényleg a majomtól származik, akkor a majmok miért nem esznek húst? Csak gyümölcsön és magvakon élnek, amiből teljes értékű tápanyagot kapnak és erősek is tőle. Míg az ember, aki tejet iszik (ezt egyébként egészségtelennek tartja) sok húst eszik, nem megfelelően kapcsolja össze az ételeket sorra kapja a súlyosabbnál súlyosabb betegségeket és tömi őket gyógyszerekkel.

 Megpróbáltam vázolni a könyv felfogását a táplálkozásról, de sajnos még nagyon a hatása alatt vagyok, így nem biztos, hogy minden egyértelmű volt.

 A kérdésem az lenne, hogy amennyiben a Doktornő olvasta ezt a könyvet vagy hallott a módszerről mennyi annak valóságtartalma. Ha pedig igazak az ott leírt dolgok, akkor miért neveli a Magyar Állam (és nyugodtan mondhatjuk a Világot is) az embereket az egészségtelen életmódra (ld. tejreklámok).

Előre is köszönöm a segítségét és véleményét:

Örülök, hogy kritikával fogadja a könyvet. Nem olvastam, így nem is tudom ellenőrizni, hogy az Ön által leírtak valóban pontosan így szerepelnek-e a könyvben.  De feltételezem, hogy igen. Az utóbbi években túl sok zavaros, tudományos alapot nélkülöző könyv, gyógyító eljárás, próféta és sámán jelent meg az egészségpiacon.

 Egyes tények, pl. a szervezetek víztartalma, a gyümölcsök emészhetősége illetve gyorsabb áthaladása a bélcsatornán közismert, a levont következtetések azonban félrevezetőek.

Természetes, hogy az ember egészséges életében a megfelelő étkezés, evés igen fontos szerepet játszik. A mértékletesség és a változatosság alapvető. Egyoldalú étrend esetén az esszenciális anyagok (melyeket a szervezet nem képes előállítani) nem kerülnek be és ezáltal hiánybetegségek alakulhatnak ki. Tehát megfelelő arányú fehérjét, zsírt és szénhidrátot, vitaminokat kell bevinni, vagyis húst, fehérjét, édességet, zsírt enni. Nem kizárólag energiatermelésről van szó, a különféle aminosavakból felépülő fehérjének nem is ez a fő szerepe.

Az emésztőnedvek elválasztása bonyolult idegi-reflex és hormonális szabályozás alatt áll és feladatának egészséges emberben tökéletesen megfelel, a vajaskenyeret például képes feldolgozni, még lekvárral is. A tej kitűnő fehérje és kalciumforrás, tehát ha Ön nem szenved laktóz intoleranciában, nyugodtan igya. A Kaukázus vidékén, Elő-Ázsiában élők rendszeresen sok joghurtot, tejet, túrót fogyasztanak évezredek óta, a legtöbb száz éven felüli ember ott él a világon.

A vadon élő állatok táplálkozása általában kiegyensúlyozott és ésszerű, az ember civilizációs táplálkozási szokásai azonban sok betegség forrása. Napjainkban a fő gondot inkább az jelenti, hogy az élelmiszeripar és a gyorsbüfék egyre több hormonkezelt, vegyszerezett, antibiotikumot tartalmazó, sugárkezeléssel tartósított élelmiszert hoznak forgalomba.

Ha tenni akar egészsége érdekében, fogyasszon minél több friss zöldséget, gyümölcsöt, halat, joghurtot - kövesse a mediterrán táplálkozás szokásait és kerülje a túlzásokat

A válaszok az orvos és beteg személyes találkozását, illetve az orvosi vizsgálatot nem pótolják!

diéta, táplálkozás

2002-07-11 13:35:36

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop