Hirdetés

Az ausztrálok kétharmada túlsúlyos vagy elhízott

Az ausztrál felnőtt népesség kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ráadásul az emberek folyamatosan szedik fel a kilókat, ám a felmérések egyúttal az egészségesebb életmód terjedését is jelzik - közölték az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) szakemberei.

egészség, életvitel, túlsúly, elhízás |

MTI Hírek 2012 ;9

Mint Paul Jelfs, az ABS statisztikusa elmondta: a 33 500 ausztrál bevonásával készült 2011-12-es egészségügyi felmérésben úgy találták, hogy a férfiak 70,3 százaléka, a nőknek pedig 56,2 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A korábbi felmérések adatai szerint 1995-ben az ausztráloknak még csak 56,3 százaléka, míg 2007-2008-ban 61, 2 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott.

A minden eddiginél nagyobb méretű reprezentatív felmérésben a testtömegindex (BMI) alapján határozták meg a túlsúlyos, illetve elhízott emberek arányát. (A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha egy 180 centiméter magas ember például 90 kilogramm testsúlyú, akkor BMI értéke 27,8, ha pedig 100 kilogramm, akkor a BMI 30,9. Túlsúlyosnak az számít, akinek BMI-értéke 25 és 30 között van, elhízottnak pedig az, akinek BMI-értéke 30 fölött van.)

Az OECD adatai szerint Ausztrália az ötödik helyen van a nemzetek "elhízási listáján" az Egyesült Államok, Mexikó, Új-Zéland és Chile mögött.

Az elhízás aggasztó trendje mellett a felmérés néhány pozitív eredményt is hozott. A rendszeres dohányosok száma - vélhetően a szigorú dohányzásellenes intézkedéseknek köszönhetően - az elmúlt négy év alatt 18,9 százalékról 16,3 százalékra esett vissza, 2001-ben pedig még 22,4 százalék volt az arány.

2008 óta csökkent - 1,4 százalékkal 19,5 százalékra - azoknak a felnőtteknek az aránya is, akik a hosszú távon még egészségesnek tekintett, átlagosan napi két adag italnál többet fogyasztanak - idézte a friss felmérés eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.
egészség, életvitel, túlsúly, elhízás

2012-10-29 17:35:47

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop