Hirdetés

Az orvosok ritkán szólnak a túlsúlyos betegeknek

Sok túlsúlyos vagy éppen elhízott ember nincs állapotának tudatában, vagy tagadja, ráadásul kevés orvos szembesíti a tényekkel, súlyproblémákkal küszködő betegét.

elhízás, túlsúly, orvos |

InforMed Hírek9   InforMed | Dobos, L.

Amerikai kutatók mintegy 5500 résztvevő adatait elemezték felmérésben, mely kormányzati megrendelésre készült. Megállapították, hogy az elhízottak egyharmada, a túlsúlyosoknak pedig több mint fele még soha nem hallotta orvostól, hogy súlyfeleslege lenne.

Ha orvos tesz megjegyzést betege kilóira, akkor annak súlya van. Azoknak, akiknek az orvos nem tett említést a testsúlyáról, közel 20 százaléka „nem túlsúlyos”-nak írja le magát, szemben azokkal, akiknek szólt az orvos, csak 3 százaléka tartja magát normális súlyúnak. Több mint kétszer annyian próbáltak meg lefogyni azok a túlsúlyos vagy elhízott betegek, akik beszéltek erről a orvosukkal, mint akik nem.

Emlékeztetőül: túlsúlyosnak nevezzünk azt, akinek a testtömeg-indexe (BMI) 25-29, elhízott pedig az, akinek 30 vagy annál több.

Az orvosok vonakodnak említést tenni betegeik súlyáról. Van, aki sajnálja az amúgy is rövidre szabott időt, ami egy-egy betegre jut. Sok orvos negatívan viszonyul elhízott betegéhez, nem nézi ki belőle, hogy hajlandó lenne fogyókúrázni.

A kutatókat nem lepte meg, hogy ennyien nincsenek tisztában a valós súlyukkal, korábbi kutatások hasonló eredményeket mutattak. Ennek egyik oka az is lehet, hogy mivel egyre több az elhízott ember, sokan már ezt látják normálisnak.

Bár a legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a súlyfölösleg egészségtelen, hatásos lehet, ha az orvos is szól róla.
elhízás, túlsúly, orvos

2011-03-21 10:04:42

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop