Hirdetés

A mindennapi vörös hús akár 20 százalékkal is emelheti a korai halálozás kockázatát

Akár 20 százalékkal is emelheti a korai halálozás kockázatát, ha valaki naponta eszik feldolgozott vörös húst, például hamburgert - állapították meg 120 ezer ember bevonásával készült tanulmányukban amerikai kutatók.

vörös hús, hamburger, szívbetegség, rák |

MTI Hírek 2012 ;9

Miközben a Harvard Egyetem szakértőinek kutatása újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a vörös hús fogyasztása növeli a szívbetegségek és a rák kockázatát, egyúttal azt is jelzi, hogy azt hallal vagy szárnyashúsokkal helyettesítve csökkenthető a korai halálozás rizikója.

Az elemzéshez 37 698 férfi és 83 644 nő adatait használták fel, akik egészségét 22, illetve 28 évig követték nyomon. A résztvevőket négyévente kérdezték ki étkezési szokásaikról.

A számítások azt mutatták, hogy a naponta feldolgozatlan vörös húst evők korai halálozásának 13 százalékkal, a feldolgozott vörös húst (hamburger, hot dog, bacon) evő emberek korai halálozásának pedig 20 százalékkal volt nagyobb a kockázata a követési időtartam alatt azok rizikójához képest, akik ritkábban fogyasztottak ilyen húst. A feldolgozott vörös húsok a húson kívül telített zsírokat, nátriumot, nitriteket és más, egészségre ártalmas anyagokat is tartalmaznak.

A teljes kiőrlésű gabonát, olajos magvakat, halat és szárnyasokat fogyasztók korai halálozási kockázata ugyanakkor 14-19 százalékkal alacsonyabb volt az átlagosnál.

Frank Hu kutatásvezető és csoportja tanulmányát az Archives of Internal Medicine című orvosi folyóiratban tette közzé.
vörös hús, hamburger, szívbetegség, rák

2012-03-19 06:00:51

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop