Hirdetés

A tizenkettedik hónap

Jár a baba, jár

babanapló, csecsemő, fejlődés |

Babanapló   InforMed | Sándor, K

Tizenegy hónapos kisbabája egyre inkább tudatában van a saját maga létezésének. Már képes különálló emberi lényként felfogni magát – tudatában van méretének, a szükségleteinek, annak, mit szeret és mit nem.

A tizenkettedik hónap elejére a kisbaba sok mindent megért abból, amit mondanak neki. A hónap végére egy-két szavas szókincse van, és közben folyamatosan „mondja a magáét”.

Vannak gyerekek, akik az első születésnapjukra már tudnak járni. Mások egyedül megállnak, de a járás mesterségét még nem sikerült elsajátítaniuk. Közben a kicsi biztosan sokszor lepottyan, vagy nekimegy valaminek, de a könnyei inkább a dühös csalódottság könnyei, semmint a fizikai bántódáséi. Fokozatosan elsajátítja a járási folyamat teljes mechanizmusát. Amint már biztonsággal tud egyenesen járni, felfedezi, hogyan kell befordulni a sarkon, vagy megállni anélkül, hogy elesne. Ne legyen azonban meglepve, ha a kicsi továbbra is négykézláb mászik, pedig már tud járni. A kezdő járóbabák gyakran térnek vissza a kúszáshoz, mert ez hatékonyabb módja a haladásnak.

Most már lassabban gyarapszik a súlya, részben azért, mert a fizikai aktivitással több kalóriát éget el. Emésztőrendszere is hatékonyabban képes feldolgozni az ételt, lehet, hogy naponta csak egyszer eszik egy sokféle tápanyagot tartalmazó fogást. Az is előfordulhat, hogy valamelyik régi kedvenc ételét hirtelen ellöki magától, és valami máshoz ragaszkodik.

Ebben a korban a babáknak még mindig szükségük van a nap folyamán legalább egy kiadós pihenésre. A legjobb, ha ez közvetlenül ebéd után történik, de az is rendben van, ha a kicsi a nap egy másik szakában alszik, ha ez jobban megfelel az Ön időbeosztásának, vagy az ő természetes ritmusának.

Most van itt a dühkitörések időszaka is. Lehet, hogy az egyik pillanatban még együttműködik Önnel, de a következőben már mindenért ellenkezik. A fegyelmezés kulcsa a következetesség. Ha azt akarja, hogy a baba szót fogadjon, akkor a szigorúbb fegyelmezési taktikáit tartogassa olyankorra, amikor a gyerek viselkedése valóban veszélyes lehet.

Otthon a kicsi szívesen fedezi fel a világot egyedül, de idegen helyen azt akarja, hogy az anyja mindig a közelében legyen. Az is lehet, hogy kiválaszt egy tárgyat, ami Önt helyettesíti. Bár úgy tűnhet, hogy az utóbbi 2-3 hónapban a kicsi leküzdötte az Öntől való elválás okozta félelmeit, ezek, ahogy egyre mozgékonyabb és függetlenebb lesz, újra megjelenhetnek.

A kisbaba nemsokára már az első születésnapját ünnepli, ez hivatalosan is a csecsemőkora végét jelenti. Már nem olyan magatehetetlen, egyre értettebb, függetlenebb lesz. Egyedi kisbabája ugyanolyan egyedi kisgyerekké válik.

Testi fejlődés

  • Kombinálja az állást, járást és a mászást
  • Egy-két lépést megtesz már kapaszkodás nélkül is, és egy kerekes játék segítségével járni is tud
  • Kimászhat a kiságyból vagy járókából
  • Guggolásból is fel tud állni
  • Megtanulja az olyan játékok helyes használatát, mint a pöcök és a kalapács, vagy a telefon
  • Hajlamos arra, hogy két tárgyat a szájába vagy a hóna alá véve egy harmadikért is nyúljon.

Szociális fejlődés

  • Kimutatja szeretetét szülei, gondozói, valamint kedvenc tárgyai iránt
  • Előfordulhatnak dühkitörések
  • Élesen reagál a szülőktől, különösen az egyiktől való elválásra
  • Lehet, hogy a kelleténél több segítséget igényel a felnőttektől
  • Elutasíthatja az új ételeket, vagy azt, hogy ha etetik
  • Egyre jobb a humorérzéke

Szellemi fejlődés

  • Reagál a felszólításokra, és sokat megért abból, amit mondanak neki
  • A „mamá”-n kívül mond néhány más szót is
  • Azonosítja a képeskönyvében vagy újságokban az állatokat
  • Megkeres egy elrejtett tárgyat, még akkor is, ha csak az utolsó helyére emlékszik
<< Előző hónap Vissza a tartalomjegyzékhez Következő hónap >>
babanapló, csecsemő, fejlődés

2006-03-14 10:01:10

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop