Egy amerikai kutatócsoport 44 tízhónapos csecsemővel folytatott kísérletet. A babáknak „érdekes” és „unalmas” tárgyakat mutattak. Az érdekesek között volt például egy csillogó, élénk kék színű varázspálca, és egy tarka színű kereplő. Unalmas tárgyként egy drapp sörnyitót és egy fehér kilincset mutattak a babáknak. A kicsik valamennyi tárggyal játszottak, de a várakozásnak megfelelően sokkal jobban tetszettek nekik az érdekes tárgyak.

Ezek után a kutatók kiemeltek egy érdekes és egy unalmas tárgyat, és megpróbáltak egy szót megtanítani a babáknak. A szónak nem volt jelentése, csak egy tetszőleges hangsor volt, mint pl. „modi”. Ez után a babától megkérdezték, „Hol a modi?” „Mutasd meg a modit!” A kísérletben a babák az új szavakat mindig az érdekes tárgyakhoz kötötték, bármennyire is próbálták meg őket másképp irányítani.

– Azt tapasztaltuk, hogy ránézhetünk egy kevésbé vonzó tárgyra, kézbe vehetjük, akár mozgathatjuk is, a gyerek ösztönösen azt feltételezi, hogy a szó, amit ismételgetünk, az érdekes tárgyra vonatkozik, vagyis arra, ami őt érdekli, nem arra, ami minket – írják a kutatók. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a csecsemők szótanulását az érdeklődésük irányítja, unalmas tárgyakkal nem lehet célt elérni.

Az idősebb gyerekeket már befolyásolja a felnőttek irányítása, tanítása. Ahogy a gyerek nő, egyre inkább a felnőttre figyel, nem az ösztöneire hallgat, és így sajátítja el az új szavakat.