Hirdetés

Az ötödik hónap

A kis örökmozgó

babanapló, csecsemő, fejlődés |

Babanapló   InforMed | Sándor, K

Négyhónapos kisbabája már valószínűleg könnyen átfordul, akár a hasáról a hátára, akár a hátáról a hasára. Könnyedén föl lehet ültetni. A hónap végére megduplázza a születési súlyát.

A szeme irányítja a kezét, és mindent meg akar fogni, mindennel játszani akar. Átveszi a tárgyakat az egyik kezéből a másikba, vagy mindkét kézzel megragad valamit. Továbbra is mindent a szájába vesz és megrág.

Már gyakrabban rak össze magán- és mássalhangzókat, egyik kedvenc kombinációja a „da”. Most van itt az ideje, hogy ellenőriztesse a kisbaba hallását. A nyelvi fejlődés a hallástól függ, így a halláscsökkenés korai kiszűrésével sok problémát lehet megelőzni.

Mostanában már rögtön reggel teljesen éber a kicsi. Általában jóval korábban ébred, mint a család többi tagja, és lehet olyan is, hogy csak egyszer alszik napközben.

Ebben a korban a legtöbb baba már majdnem mind felhasználta az anyjától a születése előtt kapott vasat, és most más forrásokból kell utánpótlást kapnia. A cumisüvegből táplált csecsemőknek elég egy vasat tartalmazó tápszer. Az anyatejes babáknak jó megoldás a vassal dúsított gabonapehely. Úgy célszerű bővíteni az étrendjét, hogy ahhoz, amit már megszokott, hozzáad egy kicsit az új ételből, minden nappal egy kicsit többet. Ha valamilyen új étel nem ízlik neki, ne erőltesse, próbálkozzék újra pár hét múlva.

A következő hónap során valamikor jelentkezhet az idegenektől való félelem. A kicsi hirtelen elbizonytalanodik az idegenekkel szemben, és alaposan szemügyre veszi a hozzá túl közel menőket. A csecsemő általában jobban kijön az idegenekkel akkor, ha az anyaöl biztonságából veheti először szemügyre őket.

Ahogy a kicsi egyre aktívabb és mozgékonyabb lesz, újabb korlátozásokat kell alkalmazni, amiknek a baba ellen fog állni. Bár bizonyos fokú stabilitásra és rendszerességre szüksége van, mert ezek a fegyelem építőkövei, ne várjon tőle többet, mint amire képes. A baba már érzékeli azt, hogy ha Ön jól érzi magát, és akkor neki is jó.

Testi fejlődés

  • Ha felültetik, vagy felhúzzák ülő helyzetbe, biztonságosan megtartja a fejét
  • „Repülőt” játszik, kinyújtja a karját és a lábát, fölemeli és hátrahajtja a fejét, miközben hason fekszik
  • Rázza magát, ringatózik, elfordul
  • Könnyen fordul hasra és vissza
  • A szájába veszi a lábát, és szopogatja a lábujjait
  • Erősebben fog
  • Megfog egy nagyobb karikát
  • Játszik a kezébe adott csörgővel
  • Egy vagy két kézzel megtarthatja a cumisüveget

Szociális fejlődés

  • Mosolyog vagy hangokat ad ki, hogy kapcsolatot teremtsen, és felhívja magára a figyelmet
  • Ki tudja fejezni az ellenkezését, nem hagyja, hogy a felnőttek elvegyék a játékát
  • Megismeri a szüleit és a testvéreit, de lehet, hogy az idegenekkel nem barátságos
  • Utánozza az arckifejezéseket
  • Szeret evés közben játszani

Értelmi fejlődés

  • Kiejti a magánhangzókat, és néhány mássalhangzót is (d, b, l, m)
  • Új helyzetekben körülnéz
  • A tárgyakat meg akarja érinteni, a kezébe venni, megfordítani, rázni és a szájába venni
  • Lehajol, hogy a szemével kövesse a leeső tárgyakat
  • Szándékosan utánozza a hangokat és a mozdulatokat
<< Előző hónap Vissza a tartalomjegyzékhez Következő hónap >>
babanapló, csecsemő, fejlődés

2006-09-22 23:49:55

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop