Hirdetés

Önkormányzat 2014 - DK: miért nem lehet sokszor telefonon elérni a mentőket?

A Demokratikus Koalíció (DK) magyarázatot vár az Emberi Erőforrások Minisztériumától arra, miért nem lehet vagy csak hosszú várakozási idő után elérni a 104-es hívószámon a mentőket.

104-es hívószám, mentő |

MTI Hírek11

Élő Norbert, az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön az MTI-nek elmondta: internetes fórumokon merült fel a probléma, és előfordult, hogy 1,5 óra után valaki saját maga vitte be gépkocsival a kórházba a beteget. Utalt arra: a Gyurcsány-kormány azt a célt tűzte ki korábban, hogy 20 percen belül bárhová kiérjen a mentő, ma meg 20 percen belül föl sem lehet hívni őket.

Azt gondolják, hogy Budapesten jobb lenne stadionok építése helyett mentőket vásárolni és a mentőszolgálatot, annak a tájékoztatási rendszerét fejleszteni - jegyezte meg az ellenzéki politikus, aki az őszi önkormányzati választáson Kőbányán indul polgármesterjelöltként.

Elvárják a minisztériumtól, hogy nyugtassák meg az embereket, minden rendben van - mondta, hozzátéve: az ügyben korábban kiadott közleményre várták a tárca válaszát, ez azonban mindeddig nem érkezett meg.

104-es hívószám, mentő

2014-08-29 00:50:53

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop