Hirdetés

Nyitrai: meg kell becsülni az ápolókat

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott sajtótájékoztatón vasárnap, az ápolók napján.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Nyitrai Zsolt kiemelte: minden nap meg kell becsülni az ápolókat, és a köszönet mellett fontos az erkölcsi és anyagi megbecsülés is, a béremeléssel pedig régi adósságot törleszt a kormány. Tavaly is volt már béremelés, idén újabb 12 százalékkal nőnek majd a bérek, 2018-ban és 2019-ben pedig 8-8 százalékos emelés lesz - magyarázta.

Közölte: az ápolók egész évben felelősségteljes és embert próbáló munkát végeznek. 2014 óta ünneplik február 19-én az ápolók napját, idén pedig a 200. évfordulója van annak, hogy Kossuth Zsuzsanna, a magyar ápolásügy úttörője született - emlékeztetett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az eseményen hangsúlyozta: több embernek kell választania ezt a hivatást, hiszen sokszor ma egy ápoló másfél-két embernyi munkát végez egy nap, így fontos az utánpótlás biztosítása. Ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy háromezer középiskolát végzett diák OKJ-s ápolói tanfolyamot végezhessen ingyenesen - közölte. Hozzátette: emellett a diplomás egészségügyi szakdolgozók egyetemi képzését is támogatják.

Az államtitkár kifejtette: 79 ezer ápoló dolgozik ma Magyarországon, és a munkájukért érzett köszönetnek meg kell nyilvánulnia szimbolikus gesztusokban és anyagi elismerésben is a kormány részéről. Az ápolók az élet minden szakaszában ott vannak, amikor egészségügyi segítségre van szükség, a beteg mellett állnak éjjel-nappal - fogalmazott.

Úgy vélte, korábban is igyekeztek segíteni az ápolóknak, ez folytatódik 2019-ig összesen 65 százalékos emeléssel, és a gazdaság többletének köszönhetően lehetséges a béremelés ezen a területen is. Az idei költségvetésben az egészségügyre 325 milliárd forinttal többet fordítanak - közölte.

Nyitrai Zsolt és Rétvári Bence egy-egy szál virággal és csokoládéval is köszönetet mondott a jelenlévő ápolóknak.

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját, február 19-ét. Az idei év Kossuth Zsuzsanna-emlékév is.

A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsoltot megkérdezték az Index egyik, szombaton megjelent cikkéről, amely szerint egy Facebook-csoport bejegyzését - miszerint Sándor Mária, a kormányzati egészségügyi intézkedéseket ellenző fekete ruhás ápolónő öngyilkosságot kísérelt meg - egy salgótarjáni fideszes önkormányzati képviselő, Kakuk Zoltán úgy kommentálta: "Kár, hogy túlélte." A miniszterelnöki megbízott azt mondta: "nagyon helytelen" a képviselő nyilatkozata, a maga részéről pedig jobbulást kíván Sándor Máriának.

egészségügy, egészségpolitika

2017-02-19 22:24:11

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop