Hirdetés

MEOSZ: Csak néhány száz mozgássérült emberen segít az útdíj-kompenzáció

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) üdvözli az útdíj-kompenzációs rendszert, ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a könnyítés a mintegy negyedmillió mozgáskorlátozott közül legfeljebb néhány százat érinthet.

mozgáskorlátozottak, MEOSZ, útdíj-kompenzáció |

MTI Hírek12

Az érdekképviseleti szervezet szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta: 2011 óta a kabinet alig tett valamit a közösségi közlekedés akadálymentesítéséért.

Emlékeztettek arra, a kedden megjelent kormányrendelet szerint a D2 kategóriába tartozó kisbuszokkal közlekedő, parkolási kártyára jogosult mozgáskorlátozott embereknek kérelmükre visszatérítik a megyei és országos, 10 és 30 napos matrica árának felét.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy ez ugyan könnyebbséget jelent majd néhány száz, súlyosan mozgáskorlátozott embernek, akiknek az elektromos kerekesszéke csak nagyobb járművekben fér el, de a januártól kiterjesztett útdíjat továbbra is fizetniük kell, ahogy közel negyedmillió "sorstársuknak" is.

A MEOSZ azt közölte, nem értik, hogy a kormány miért nehezíti meg a mozgáskorlátozott emberek közlekedését, ahelyett, hogy minden eszközzel támogatná a munkába, iskolába járásukat.

Azt is írták, a kormány úgy alakította át a súlyosan mozgássérült embereket segítő autóvásárlási támogatást, hogy a választható új gépkocsik egyike sem felel meg a kerekesszékesek jelentős részének.

Emlékeztettek, a MEOSZ évek óta jelzi problémáit és a megoldási javaslatait a kormány felé, és remélik, hogy szakmai egyeztetés kezdődik végre a mozgáskorlátozott emberek közlekedési lehetőségeinek javításáról.

mozgáskorlátozottak, MEOSZ, útdíj-kompenzáció

2015-03-25 15:13:33

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop