Hirdetés

Kormányszóvivő: a cél a családi adórendszer fenntartása, a kkv-k alacsony adózása és a különadók megtartása

A kormány célja 2015-ben is a családi adórendszer fenntartása, a kis- és középvállalkozások (kkv) alacsony adózása és a különadók megtartása - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő kedden Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen bejelentették a kormány által jövő évre tervezett fontosabb adózási szabályokat.

adótörvény, adókedvezmény, adó, politika |

MTI Hírek11

Kurucz Éva kiemelte: a kormány kedden benyújtja a javaslatot az Országgyűlésnek, ezt követően október 31-ig a parlament elé kerül a költségvetési törvénytervezet. Kiemelte, hogy "2015-ben családi adórendszerben adózunk, amely a munka és a gyermeknevelés megbecsülésére épül". Hozzátette: a munkabérre Európa egyik legalacsonyabb adókulcsa, a 16 százalékos adókulcs vonatkozik.

A családi adókedvezmény révén évente 180 milliárd forinttal több maradt a gyermekeseknél, idén már 230 milliárd forint, 2015-ben is hasonló összeg marad a családoknál - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Kurucz Éva kiemelte: a fiatal párok házasságkötését adókedvezménnyel ösztönözi a kormány, a házasságkötést követő 2 évben évi 60 ezer forint adócsökkentést kapnak: együtt havi 5 ezer forint adókedvezményt kapnak az szja-ból. A kedvezményt a frissen házasuló párok már a jövő évre vonatkozó, első havi fizetésüknél is figyelembe vehetik.

A kormány a második gyermek vállalásának ösztönzésére a kétgyermekes családokat illető adókedvezmények növelését tervezi. Erre az ország gazdasági teljesítőképességével arányosan kerülhet sor, a kormány tervei szerint 2016-tól 2019-ig több lépcsőben. Jövőre az ennek megalapozását szolgáló törvények megalkotása lesz a feladat, a kormány elképzelése az, hogy négy év alatt fokozatosan a kétszeresére, a gyermekenkénti 10 ezer forintról 20 ezer forintra emeli a két gyermeket nevelő szülők kedvezményét - ismertette a kormányszóvivő.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: a munkavállalás és a gyermeknevelés támogatása mellett az adórendszer segítni kívánja a növekedést. Kiemelte: a kormány célja a gazdálkodói környezet működésének könnyítése, a gazdaság kifehérítése, az adminisztrációs terhek csökkentése.

Kifejtette: a hazai kkv-k társasági adója alacsony marad, a kormány 2011-től csökkentette a társasági adót 19 százalékról 10 százalékra 500 millió forintos adóalapig, ezt jövőre is fenntartja a kormány.

Emellett a kormány célja, hogy távlatilag egykulcsos legyen a társasági adó, ahogy az ország gazdasági teljesítménye ezt lehetővé teszi, meglépi a kormány - fűzte hozzá.

Kiemelte: a növekedés támogatása érdekében az elmúlt években az adórendszer súlypontját áthelyezte a kormány a jövedelmeket terhelő adókról a fogyasztási, forgalmi típusú adókra. A kormány folytatni akarja a munkát terhelő adók csökkentését, a gyermeket nevelők kiemelt támogatását, emellett további foglalkoztatás ösztönző adókedvezményeket kíván bevezetni - mondta a miniszter.

Kiemelte: folytatódnak azok a foglalkoztatást ösztönző kormányzati programok, így például a munkahelyvédelmi akció, amelyek eddig 890 ezer ember foglalkoztatását tette lehetővé.

Kiemelte: jövőre a munkahelyvédelmi akcióban már részmunkaidőben is jár az adókedvezmény a kisgyermekes szülők után. A munkáltatói szociális hozzájárulási adókedvezmény kibővül: a részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében bruttó 100 ezer forintos összeghatárig érvényesíthetnek kedvezményt a kisgyerekeseket foglalkoztató munkáltatók.

Elmondta: jövőre is megmarad a részmunkaidőben dolgozó nők utáni adókedvezmény, amit 2011-ben vezetett be a kormány, amikor a társadalombiztosítási járulékot 27 százalékról 20 százalékra csökkentette. Kiemelte: 2015-ben is folytatódik a gyed-extra, amiben szintén adókedvezményekkel ösztönzi a munkáltatókat a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatására.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: jövőre társasági adóalap-kedvezményt vehetnek igénybe a felsőoktatási intézményeket támogató vállalkozások és változatlanul adókedvezményt kapnak a látvány-csapatsportokat, az előadói-művészeti szervezeteket és a magyar filmeket támogató vállalkozások.

Varga Mihály kiemelte: az áfa kulcsa nem változik, a mezőgazdaság támogatását célozza azonban, hogy az élő- és félsertésre vonatkozó áfa csökkentésének mintájára tovább bővíti a kormány ezt a fajta adókedvezményt, így január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken a "köztes terméknek minősülő, nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) és vágott testek értékesítésére" alkalmazandó áfa kulcs. A szarvasmarhafélék, juh és kecske értékesítése során tapasztalható áfa-csalások és számla nélküli értékesítések visszaszorítása érdekében lép a kormány, ez nem a bolti árat terhelő áfá-t jelenti, hanem a feldolgozók, termelők által fizetett áfát - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta: a láncolatos áfacsalások visszaszorítása érdekében megfogalmazták azt javaslatot, hogy a tételes áfaösszesítő összeghatárának csökkentése 1 millió forintra a jelenlegi 2 millió forintról. A jogosulatlan áfa-visszaigénylések megelőzése érdekében az újonnan alakuló vállalkozásoknak havonta kell áfát bevallaniuk - emelte ki. Kiemelte: a kormány felállítja az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert, amelynek célja az áruk valós útjának nyomon követése, és az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. A miniszter rámutatott: a különadók maradnak, marad a bankadó, reklámadó és a kormány a távközlési adó kiterjesztésére tesz javaslatot. A távközlési adó hatályát kiterjeszti a kormány az internet-szolgáltatásra, minthogy a telefonálás és az üzenetküldés ma már sok esetben az interneten keresztül történik - mondta Varga Mihály.

adótörvény, adókedvezmény, adó, politika

2014-10-21 17:53:17

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop