Hirdetés

Fidesz: megvédjük a nyugdíjrendszert

A Fidesz továbbra is megvédi a nyugdíjrendszert, nemcsak megőrzi, hanem növeli a nyugdíjak értékét - reagált a kormánypárt országgyűlési frakciója szerdán közleményben a DK álláspontjára.

nyugdíjrendszer, politika, nyugdíj |

MTI Hírek11

Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja előzőleg embertelennek és igazságtalannak nevezte a Népesedési Kerekasztal javaslatát, amely a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíjmegállapításról szólt.

A Fidesz-frakció közleménye szerint folytatják a nyugdíjak védelmét, és a rezsicsökkentéssel a nyugdíjasokat is segítik, ellentétben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánnyal, amelyek "egyhavi nyugdíjat vettek el és be akarták vezetni a nyugdíjadót is".

A nap folyamán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást.

A miniszter ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy mi a kormány véleménye a Népesedési Kerekasztal nyugdíjjavaslatáról, amely szerint a gyermekek számához kellene kötni a nyugdíj összegét.

nyugdíjrendszer, politika, nyugdíj

2014-07-30 21:30:32

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop