Hirdetés

Az orvosok is felmondtak

Az ápolók után az összes altatóorvos felmondott az ajkai kórházban - írja a 24.hu.

intenzív osztály, Ajka |

InforMed Hírek15   InforMed | Sándor, K.

Nem sokkal az után, hogy az ajkai kórház intenzív osztályán felálltak az ápolók, az összes altatóorvos beadta a felmondását - olvasható a portálon.

Hosszú hónapok óta küzdöttek a túlterhelt aneszteziológusok azért, hogy javuljanak a munkakörülményeik, ennek ellenére helyzetük csak romlott még az után is, hogy hatuk közül egy pár hónapja felmondott, és helyét nem töltötte be senkivel a kórház vezetése.

Az ott maradt öt altatóorvos aztán egy-két hete dűlőre kívánta vinni a dolgot, információink szerint a terhelésük csökkentését, munkatársak felvételét és a díjazásuk emelését kérték a kórház főigazgatójától.

Aztán a héten elszakadt a cérna náluk, mert a kórházvezetőtől azt a választ kapták, hogy térjenek vissza az ügyre novemberben. Ezért értesülésünk szerint gyakorlatilag testületileg közölték a főigazgatóval, hogy távoznak.

A helyzet pikantériája, hogy a helyzet megoldása többe kerülhet, mint amennyit az orvosok kértek volna.
intenzív osztály, Ajka

2018-09-21 18:20:03

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop