Hirdetés

Az MSZP nem hisz a kormányzati nyugdíjígéreteknek

Az MSZP nem hisz annak a kormányzati ígéretnek, miszerint nem terveznek változást a nyugdíjrendszerben. Erről Korózs Lajos, az Országgyűlés a népjóléti bizottságának szocialista alelnöke beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

nyugdíj, politika, nyugdíjrendszer |

MTI Hírek11

Az ellenzéki képviselő felidézte, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán azt mondta, a kormányülés napirendjén nem szerepelt a Népesedési Kerekasztal javaslata, amely a nyugdíj mértékét a gyermekszámhoz kötné. Pár nappal korábban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője viszont arról beszélt, hogy ősszel már a parlament elé kerülhetnek az új nyugdíjszabályok - tette hozzá.

Korózs Lajos úgy fogalmazott: "láttam én már karón varjút". Szerinte ugyanis a kormány azon ígérete ellenére, hogy megvédi a nyugdíj-megtakarításokat, eltapsolt 3000 milliárd forintot; az államadósság csökkentése helyett pedig nőtt az adósság.

Az MTI azon kérdésére, hogy valamilyen módon biztosíthatónak látják-e a gyermeknevelés honorálását a nyugdíjban, Korózs Lajos azt mondta, arról nem folyik társadalmi vita, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszert kell-e fenntartani, ezért evidenciának veszi, hogy az marad. Ebben a rendszerben a nők gyermekvállalását úgy preferálják, hogy nem éri őket hátrány abban az időszakban, amikor gyermeket vállalnak - fejtette ki, megjegyezve, hogy ehhez még egyéb szociális támogatások is járulnak.

Mint mondta, badarság beemelni egy demográfiai probléma kezelését a nyugdíj megállapításába, amelyet a szolgálati időtől és a járulékfizetéstől függ.

A szocialista képviselő szerint ha a nyugdíjrendszerben lévő igazságtalanságot akarná orvosolni a kormány, akkor biztosítania kellene a korhatár alatti nyugdíjba vonulást, újra be kellene vezetni a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjat, illetve lehetővé kellene tenni azt, hogy a férfiak is legalább negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek.

Álláspontja szerint a fenntartható nyugdíjrendszer pillérei a kiszámítható és fenntartható gazdaságpolitika, az elegendő járulékfizető, amelyhez megfelelő foglalkoztatáspolitika kell, kiszámítható adó- és járulékpolitika, valamint öngondoskodást ösztönző társadalompolitika. Ez a kormány egyik feltételt sem teljesítette - mondta Korózs Lajos, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök tudja, hogy gáz van, ezért dobta meg a Népesedési Kerekasztal javaslatát mint gumicsontot.

nyugdíj, politika, nyugdíjrendszer

2014-07-31 15:02:17

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop