Hirdetés

A fenntartó veszi át a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait

A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt; az ÁEEK a héten levélben értesítette a döntésről a kórházigazgatókat - közölte csütörtöki számában a Magyar Idők.

egészségügy, egészségpolitika, kórház |

MTI Hírek13 | MTI

A cikk szerint ezzel az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről kiemelik a pénzügyeseket, akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd.

A napilap idézi az ÁEEK levelét, amely szerint az átcsoportosítás célja, hogy "a kórházak költségcsökkentéséhez egységesen járuljon hozzá az ÁEEK". Hozzáteszik: a kórházak gazdálkodási önállósága nem változik, a rendelkezésre álló források feletti döntések befolyásolása nem cél.

A kórházigazgatók igen rövid határidőt kaptak arra, hogy megküldjék a fenntartónak az érintett dolgozók számáról és az általuk ellátott feladatokról a listát: ezt pénteken a munkaidő végéig kell megtenniük.

A cikk emlékeztet arra, hogy 2015. őszi hivatalba lépésekor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egyik fő vállalása a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kiépítése volt, a kormány azonban úgy döntött: csak a választások, vagyis 2018 áprilisa után születik döntés a kórházi kancelláriákról.

Ónodi-Szűcs Zoltán azonban még tavaly jelezte, hogy ennek ellenére 2017-ben megkezdi az új struktúra megalapozását, megerősítve a kórházakat fenntartó ÁEEK-et - emlékeztet a Magyar Idők.

egészségügy, egészségpolitika, kórház

2017-01-06 01:00:53

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop