Hirdetés

MSZP: a kormány semmibe veszi a nyugdíjasokat

Az MSZP szerint a kormány semmibe veszi a nyugdíjasokat, akiknek elegük van a megalázásból.

nyugdíjrendszer, nyugdíj, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nyolc éve nem emelkedett az öregségi nyugdíjminimum mértéke, ami még mindig 28 500 forint, miközben a kormány eltörölte a nyugdíjplafont, így előfordulhatnak milliós nyugdíjak is. Hozzátette: 73 ezer olyan ember él ma az országban, akinek az öregségi nyugdíja nem éri el a havi 50 ezer forintot.

Emellett több szociális ellátást és segélyformát is eltöröltek, például a lakhatási támogatást, a rendszeres szociális segélyt, az adósságkezelési szolgáltatást és a méltányossági közgyógyellátást - rótta fel Korózs Lajos, emlékeztetve: a szocialisták többször kezdeményezték a havi öregségi nyugdíjminimum 50 ezer forintra emelését.

A szocialista képviselő szerint a nyugdíjasok számára elfogadhatatlan technika az inflációkövető nyugdíjemelés, hiszen az 1,6 százalékos emelés a kisnyugdíjasoknak csak pár száz forintot, míg a milliós nyugdíjjal rendelkezőknek több tízezret jelent.

Korózs Lajos kiemelte, a szocialista párt követelni fogja, hogy állítsák vissza a nyugdíjszámításnál a svájci indexálást. Mint mondta, a tavalyi nettó öt százalékos bérnövekedésből kiindulva januártól nem 1,6, hanem 3,2 százalékos nyugdíjemelés járt volna a nyugdíjasoknak.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy ezrével, tízezrével kapnak magyar nyugdíjat azok, akik soha nem éltek, dolgoztak, fizettek adót és járulékot Magyarországon. A nyugdíjasok nem a határon túli magyarok ellen vannak, de az a véleményük, hogy csak az kapjon magyar nyugdíjat, aki ebben az ország élt és fizetett adót - hangoztatta Korózs Lajos.

A Blaha Lujza téren tartott sajtótájékoztató alatt mintegy hatvan-hetven nyugdíjas sorakozott fel a politikus mögött. Kezükben "Méltányos és igazságos nyugdíjemelést!", "1,6 százalék! Ennyi?", "Tiszteld apádat, anyádat!", "Idős vagyok, nem hülye!" feliratú táblákkal tiltakoztak.

nyugdíjrendszer, nyugdíj, egészségpolitika

2017-02-26 13:36:32

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop