Hirdetés

Tartósan vizsgálja a kórházakat az ÁSZ

Tartós "vendége" lesz a magyar egészségügyi intézményeknek az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a közpénzek elköltésének mikéntjét vizsgáló szervezet ugyanis átfogó képet szeretne rajzolni a hazai kórházak működéséről - írja a pénteki Magyar Idők.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

A cikk szerint a számvevők külön is elemzik a kórházak és a korrupció viszonyát.

Salamon Ildikó, a szervezet felügyeleti vezetője a lapnak elmondta, hogy nyolc kórház ellenőrzése után folytatódik vizsgálatsorozatuk, amelynek célja, hogy áttekintsék a gyógyítást végző közintézmények legtöbbjének gazdálkodását, s rávilágítsanak azokra a pontokra, ahol sürgős és határozott beavatkozásra van szükség.

Az ÁSZ eddigi vizsgálatai során egyebek mellett azt állapította meg, hogy egyes kórházakban elmulasztották a közbeszerzés kiírását gyógyászati eszközök és más termékek beszerzésénél, illetve számos esetben előfordult, hogy egy intézmény vezetősége anélkül vállalt kötelezettséget, hogy fizetni tudott volna. A felügyeleti vezető amellett foglalt állást, hogy a kórházak gazdálkodását felkészült pénzügyi-gazdasági szaktudással rendelkező szakemberek irányítsák.

egészségügy, egészségpolitika

2016-07-17 23:50:19

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop