Hirdetés

LMP: "kamu" tanulmányokra szórták el az egészségügyi fejlesztési forrásokat

Egy 9,5 milliárd forintos egészségügyi fejlesztési program forrásfelhasználását vitatja az LMP antikorrupciós szakszóvivője. Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: kikéri a projekt részletes költségvetését, de annak egy már ismert elemével kapcsolatban feljelentést is tesz.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

A politikus kifejtette: a tavaly és tavalyelőtt megvalósított uniós programot az egészségügyi ellátórendszer szervezeti hatékonyságának fejlesztésére, valamint a területi együttműködések kialakítására írták ki.

Hadházy Ákos azt mondta: a forrásfelhasználás nagy része egyáltalán nem ismert, a csekély átláthatóssággal bíró programból azonban az látható, hogy mintegy 250 millió forint ment "kamu tanulmányokra", drága képzésekre, vagy olyan program-fejlesztésre, amely már az állam rendelkezésére áll.

Példaként ismertette, hogy az Állam Egészségügyi Ellátó Központ által, egyetemek bevonásával megvalósított projekt során szabálytalan közbeszerzéssel fizettek ki több mint 23 millió forintot nyilvánosság biztosítására, amelynek keretében egy reklámspothoz napi 400 ezer forintért kértek fel állatszereplőket az idomárukkal.

Hadházy Ákos úgy ítélte meg: az alapvető hiányosságokkal, gyakran higiéniailag sem megfelelően működő egészségügyben inkább "néhány tízezer oldalnyi tanulmányra" fordították a forrásokat.

egészségügy, egészségpolitika

2016-07-14 21:54:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop