Hirdetés

Kedvezőbb feltételekkel juthatnak patikai tulajdonrészhez a gyógyszerészek

Kedvezőbb feltételekkel juthatnak hitelhez a gyógyszerészek ahhoz, hogy a patikai tulajdonrészük jövő januártól meghaladja a jogszabályban előírt 50 százalékot - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

patikai tulajdonrész, gyógyszerész, hitel, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Hankó Zoltán közölte, a július 1-jén megjelent kormányrendelet értelmében a hitelt a korábbi 3 százalék helyett 1,5 százalékos kamatteherrel lehet igénybe venni, továbbá a felvehető hitel összege 60 millióról 150 millió forintra nőtt. A maximális futamidő tíz év, egy év türelmi idővel.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, 2017. január 1-je után az a patika, ahol a gyógyszerészi tulajdon nem haladja meg az 50 százalékot, nem kaphat működési engedélyt.

Az úgynevezett patikaliberalizáció után krízishelyzet alakult ki, a gyógyszertárban dolgozók körülményei romlottak, ezen a helyzeten kívánt a kormány változtatni - tette hozzá az államtitkár. Mint mondta, a tavalyi mérlegbeszámolók alapján elmondható, hogy a patikák össznyeresége meghaladta a liberalizáció előtti év (2006) nyereségét.

Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy a vonatkozó törvény értelmében 2014. január 1-jétől a gyógyszerészi tulajdonrész mértéke 25 százalék, míg 2017. január 1-jétől a tulajdoni hányad meg kell, hogy haladja az 50 százalékot. Magyarországon jelenleg 2300 patikának van működési engedélye, ezek közül hétszáz gyógyszertárnál még nem érték el a kívánatos 50 százalékos tulajdonosi arányt - ismertette az államtitkár.

Hankó Zoltán kamarai elnök elmondta, a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) folytatott tárgyalásokon arra jutottak, a pénzintézet mindent megtesz annak érdekében, hogy a szóban forgó hitelkérelmek zökkenőmentesen bonyolódjanak le és az eddiginél több bankban hozzá lehessen jutni a patikaalap-konstrukcióhoz. Ezen kívül kedvezőbbé válik a hitelbírálat és a készfizető kezességvállalás eddigi eljárásrendje is változhat.

Az MGYK-elnök közölte, a hétszáz gyógyszertárból nagyjából száz esetében a tulajdonosi hányad 40-50 százalék, nagyjából ötszáz olyan patika van, ahol a patikusi tulajdonrész 26-40 százalék között van, a fennmaradóknál pedig valószínűleg csak technikai korrekcióra van szükség az 50 százalékos tulajdonrész eléréséhez.

Hankó Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, annak a patikusnak is megvan a lehetősége arra, hogy áttérjen az új, kedvezőbb konstrukcióra, aki a július 1-je előtti feltételek mellett igényelt hitelt.

Kiemelte azt is, hogy a jövő év januárjától a patikaalap a fiatal gyógyszerészek tulajdonrészhez jutásában is segítséget nyújt majd.

A vizsolyi gyógyszertári visszaélésekkel kapcsolatban a kamarai elnök úgy fogalmazott, súlyos visszaélés történt, és a patikus ellen kamarai etikai vizsgálat folyik.

Nagy Szilárd, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, azon kívül, hogy bezáratták a gyógyszertárat és bírsággal sújtották a patikust, megtették a rendőri feljelentést. Az ügyben jelenleg nyomoznak - tette hozzá.

Az OGYÉI múlt hétfőn közölte az MTI-vel, hogy visszavonta a vizsolyi Attila Patika működési engedélyét és ötmillió forint bírságot szabott ki a működtető cégre, mert az súlyosan megsértette a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabályokat, szakmai szabályokat. A gyógyszertár a vizsgálat szerint összesen 26,5 millió forint értékű vényköteles gyógyszer kiadása során követett el szabálysértést.

patikai tulajdonrész, gyógyszerész, hitel, egészségpolitika

2016-07-07 02:04:11

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop