Hirdetés

A kereskedelmi szövetség előnyősnek tartaná a készpénzben adható cafeteriát

Előnyősnek tartaná a készpénzes cafeteria-juttatást az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely hétfői közleményében ezt azzal indokolta, hogy a juttatásban részesülő alkalmazottak szabadon költhetik el az összeget bármilyen áru- vagy szolgáltatás vásárlására, és kedvezőnek tartják azt is, hogy az Erzsébet utalvánnyal járó költségek és veszteségek a készpénzes rendszerben megszűnnek.

egészségügy, adótörvény, cafeteria |

MTI Hírek13 | MTI

A szervezet hangsúlyozta, a cafeteria-szabályok egyik legfontosabb várható módosítása, hogy az Erzsébet étkezési utalvány megszűnne, ugyanakkor 100 ezer forint cafeteria-juttatás készpénzben lenne adható.

Az Erzsébet utalvány négy kézen fordul meg, ami nem kevés költséggel és adminisztrációval jár; az utalványt a munkáltató megrendeli, átadja az alkalmazottnak, aki beváltja, majd az utalványt elfogadó boltos, vendéglős az elszámolás során visszajuttatja a kibocsátónak - fejtette ki közleményében az OKSZ.

A szövetség hangsúlyozta: az étkezési utalványok piaca 10 milliárdos nagyságrendű költséget jelent a munkaadóknak és a beváltóhelyeknek, valamint ehhez még hozzá lehet számítani a beváltatlan utalványokat is, több milliárd forint értékben.

Az OKSZ úgy véli, a készpénzes cafeteria elköltésénél megmaradhat a bolti költés súlya, mivel eddig is ez volt a legvonzóbb cafeteria-elem az alkalmazottak körében.

A kereskedelmi szövetség ugyanakkor döntő kérdésnek tartja, hogy milyen erős marad a cafeteria-juttatás a bérgazdálkodásban, egyes megszűnő elemek pedig milyen belső átalakulást okozhatnak.

egészségügy, adótörvény, cafeteria

2016-06-07 10:20:39

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop