Hirdetés

Ónodi-Szűcs: közeledtek az álláspontok, de megegyezés még nincs az ágazati béremelésről

Az egészségügyi ágazatban dolgozók bérfejlesztéséről tartott pénteki egyeztetésen közeledtek az álláspontok az érdekvédők és a szakállamtitkárság között, azonban megegyezés nem született. A tárgyalások szerdán folytatódnak.

egészségügy, bértárgyalás, egészségpolitika |

MTI Hírek13

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek a tárgyalások után elmondta, az már biztosra vehető, hogy az idén elkezdődhet a béremelés, hiszen az államtitkárság azzal a felhatalmazással ült le pénteken tárgyalni, hogy erre a nemzetgazdasági tárca képviselője lehetőséget lát.

Hozzátette, az államtitkárság javaslata az volt, hogy azonos ütemezésben emeljék a szakdolgozók és az orvosok bérét.

Megerősítette: hosszú távra szóló, három-négy évre tervezett bérfelzárkózásban szeretnének megállapodni.

Az államtitkár kitért arra, a probléma alapvetően ott van, hogy az érdekképviseletek követelése és az államtitkárság ajánlata más számítások alapján készült, most ezek összecsiszolása zajlik.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt szeretné, ha az alapbéren kívül a pótlékok is emelkednének, tehát megmaradna az az értékarány, amit korábban kialkudtak az érdekvédőkkel. Az arányokról elmondta, a szakdolgozóknál a pótléktömeg a 33 százaléka a teljes bértömegnek, az orvosoknál ez 35 százalék.

egészségügy, bértárgyalás, egészségpolitika

2016-04-22 17:32:54

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop