Hirdetés

MSZP: vészhelyzetben van az oktatás és az egészségügy

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint "valódi vészhelyzet van" Magyarországon az oktatás és az egészségügy területén. Tóbiás József pénteken Budapesten azt mondta, támogatják a pedagógusok szombati tüntetését.

egészségügy, politika |

MTI Hírek13

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján úgy értékelte: "az oktatás szétverve", a kormány egyetlenegy érdemi követelésről sem hajlandó tárgyalni. A szóba állás nem tárgyalás - jegyezte meg. Az ellenzéki politikus szerint rendszerszintű változásra, több pénzre és autonómiára van szükség az oktatásban. Jelezte, fontosnak tartják a pedagógusok szombati fővárosi tüntetését, az MSZP támogatja azt. Tóbiás József arra biztatta a párttagokat, a szimpatizánsokat vegyenek részt azon.

Szerinte többről van szó, minthogy egy miniszter megbukik vagy sem, hogy lesz-e Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagy sem. Magyarország, a gyermekek jövőjéről van szó - tette hozzá.

Az MSZP elnöke a szerinte összeomlás szélén álló egészségügy kapcsán azt mondta, vissza kell tenni a rendszerbe az elmúlt években kivont négyszázmilliárd forintot, hogy megakadályozzák a többi között az elvándorlást.

A pedagógusokat, a szakápolókat és az orvosokat is meg kell fizetni - összegzett.

Tóbiás József a kormány által tervezett bürokráciacsökkentés kapcsán azt követelte, hogy a kabinet magán kezdje a létszámcsökkentést, több száz államtitkártól, kormánybiztostól, politikai tanácsadótól kell megválnia.

Szóvá tette, hogy napi gyakorlat az, hogyha valakiről kiderül, szakmailag alkalmatlan feladatára, akkor felfelé bukik. Példaként Czunyiné Bertalan Judit távozott köznevelési államtitkárt említette, akiből kormánybiztos lett. Értékelése szerint világosan látszik, hogy a közszféra átalakítása nem célja a kormánynak, helyette az a cél, hogy zsaroljon, rettegésben, félelemben tartson több százezer államigazgatásban dolgozót.

egészségügy, politika

2016-02-12 17:18:05

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop