Hirdetés

Az orvosi képzés átalakításáról szóló javaslat készül a Dél-Alföldön

Az orvosi képzés átalakításáról szóló javaslatcsomagot készítenek a kormány számára a dél-alföldi régiós egészségügyi intézmények vezetői és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei - közölte az SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

egészségügy, oktatás, orvosi képzés |

MTI Hírek13

Bari Ferenc a régió kórházigazgatóinak az orvosképzés helyzetéről tartott tanácskozása után beszélt erről újságíróknak. Elmondta: a résztvevők szerint a magyar egészségügy egyik legkritikusabb tényezője az orvosutánpótlás kérdése és elhelyezkedésük hazai kórházakban. Ezért elkezdtek kidolgozni egy javaslatcsomagot, amelyet április-májusban szeretnének bemutatni az egészségügyi kormányzatnak.

A megbeszélés kiemelt témái közé tartozott az orvosképzés, amely a megjelentek szerint jelentős átalakításra szorul. A cél az lenne, hogy a hatéves képzésben kapják meg a leendő orvosok a teljes értékű munkavégzéshez szükséges jogosítványokat, amelyeket ma még csak a diploma megszerzése után, többhetes tanfolyamokon szerezhetnek meg.

Bari Ferenc hangsúlyozta, minél hamarabb el kell érni, hogy a hatéves orvosi képzésbe beleférjen például a transzfúzió bekötésének megtanítása vagy az, hogy az újraélesztést ne egy tanfolyamszerű oktatáson kelljen a frissen végzett orvosnak megtanulnia.

egészségügy, oktatás, orvosi képzés

2016-02-10 20:56:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop