Hirdetés

Az egészségügyi kollektív szerződésről tárgyalt az államtitkár és az orvosi kamara elnöke

Az egészségügyben dolgozók ágazati kollektív szerződéséről folyó tárgyalásokról, az alapellátási törvény végrehajtási utasításainak kidolgozásáról és a rezidensek helyzetéről volt szó a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és az egészségügyért felelős államtitkár pénteki megbeszélésükön.

egészségügyi kollektív szerződés, orvosi kamara, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Éger István, a köztestület elnöke a megbeszélés után az MTI-nek elmondta, egyetértettek abban, hogy sürgős és hatékony intézkedésekre van szükség az ágazatban.

A kamara elnöke beszámolt arról, hogy röviden áttekintették a rezidensek helyzetét. Éger István a tárgyaláson elmondta, hogy a kamara tisztában van a rezidensszövetség által kifogásolt szabálytalan munkavégzés ügyével, és már évekkel ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett ebben az ügybe az országos tisztifőorvosnál.

Éger István ugyanakkor kitért arra, hogy a rezidensek helyzetét nem lehet elvonatkoztatni a szakorvosi körtől, már csak a bérfeszültségek miatt sem, de azért sem, mert a fogyatkozó szakorvosi létszám veszélyezteti a gyakorló orvosok képzését.

Elmondása szerint ígéretet kapott Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól arra, hogy sürgősséggel folytatódik az ágazati kollektív szerződés kidolgozása, benne egy előmeneteli rendszerrel, amelyet a kamara is szorgalmaz.

Egyetértettek továbbá, hogy az fel kell gyorsítani az alapellátási törvény végrehajtási utasításinak kidolgozását.

A kamara elnöke meghívta az államtitkárt a testület jövő szerdai elnökségi ülésére, amelyre Ónodi-Szűcs Zoltán elfogadta a meghívást.

egészségügyi kollektív szerződés, orvosi kamara, egészségpolitika

2015-11-22 21:23:37

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop