Hirdetés

Mégsem lehet népszavazást tartani a várólisták lerövidítéséről

Mégsem lehet népszavazást tartani a várólisták lerövidítéséről, mert a Kúria - megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát - megtagadta a kérdés hitelesítését. A kezdeményezés a civilek által indított rendszerbontó népszavazási kérdések közé tartozott.

várólista, népszavazás, egészségpolitika |

MTI Hírek12

A Kúria keddi határozata szerint azért nem hitelesíthető a kezdeményezés, mert "abból az Országgyűlésre nem egyértelmű törvényalkotási kötelezettség hárulna" egy érvényes és eredményes népszavazás esetén.

Az NVB május 7-én tárgyalta, és 5:3 arányban támogatta a népszavazási kezdeményezést, mely az egészségügyi várólisták lerövidítését célozta, azt, hogy a betegeknek legfeljebb fél évig kelljen várniuk a nem azonnali ellátást igénylő ellátásokra.

A kérdés így szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az intézményi várólistára való felkerüléstől számított legfeljebb hat hónapon belül hozzájusson a beteg a nem azonnali ellátást igénylő egészségügyi ellátáshoz?"

Az NVB határozatával szemben felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához; a testület keddi elutasító végzése ellen már nincs jogorvoslati lehetőség.

A Kúria honlapján olvasható indoklás szerint a kérdés, szemben a hatályos szabályozással, az intézményi, azaz csupán a fekvőbeteg ellátó intézményekben vezetett várólistákra koncentrál, ugyanakkor valamennyi várólistán nyilvántartott betegre kiterjedően - a szükségessé vált ellátások minőségi különbségeire tekintet nélkül - írná elő a várakozási idő lerövidítésének törvényi szabályozását.

várólista, népszavazás, egészségpolitika

2015-09-02 15:37:59

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop