Hirdetés

Továbbra is sok a kórházi fertőzés

Magyarországon tavaly az egy évvel korábbinál 37-tel kevesebb, 111 kórházi járványt jelentettek, de így is több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg e fertőzések következtében - számolt be a Napi Gazdaság szerdai számában az Országos Epidemiológiai Központ összesítésére hivatkozva.

kórházi járvány, fertőzés, járvány |

MTI Hírek12

A lap beszámol arról, hogy az Európai Unióban évente 4,1 millió beteg kap el valamilyen fertőzést kórházi kezelése során.

A 111 magyarországi járvány majdnem 60 százaléka úgynevezett nem specifikus, vagyis egyéb közösségekben is előforduló fertőzés volt, a kórházi körülmények között jelentkező járványok mintegy 40 százalékot tettek ki. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek, ám végzetes kimenetellel csak a betegeket érintő fertőzések jártak.

Mint írták, a kórházi fertőzések döntő többsége szennyezett kézzel terjed egyik betegről a másikra. A 106 magyar kórházra kiterjedő vizsgálat alapján a kézfertőtlenítési gyakorlat az intézmények 60 százalékában "közepes", 34 százalékában alapszintű, 4 százalékában haladó, egy százalékában elégtelen.

kórházi járvány, fertőzés, járvány

2015-08-21 00:02:34

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop