Hirdetés

PM: naponta több tucat beteg életét követelik az egészségügyben végrehajtott megszorítások

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint az egészségügyben évek óta tartó, több száz milliárd forintos megszorítások, a hosszúra nyúlt várólisták naponta több tucat beteg ember életét követelik - mondta az MTI-nek a párt elnökségi tagja.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Erőss Gábor hangsúlyozta, hogy a várólisták miatt a daganatos betegeknél áttételek alakulhatnak ki. Hozzátette, hogy eközben csak a kórházi fertőzések "több ezer" áldozatot szednek évente, pedig ezeknek jelentős része megelőzhető lenne, ha a kórházak kellő létszámú, megfizetett és motivált dolgozót tudnának alkalmazni.

Arra is kitért, hogy egy vizsgálat szerint a Merényi kórház zárt osztályának folyosóin "szó szerint ömlött a fekália".

A kialakult állapotokért a kormány a felelős, amely elinflálta az egészségügyi dolgozók fizetését - vélekedett.

Az egészségügy "összeomlása" lassan az egész országot maga alá temeti, de elsősorban az öregek, a szegények a legfenyegetettebbek - jelentette ki.

A politikus azt követelte, hogy azonnali hatállyal állítsák le a kormány Várba költöztetését, és "abból a százmilliárd forintos összegből, amiből Orbán Viktor saját hatalmi hóbortját űzi", hajtsanak végre "érezhető" béremelést az egészségügyben.

egészségügy, egészségpolitika

2015-07-31 15:42:11

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop