Hirdetés

Béremelést követelt több ezer ápoló a Parlament előtt

Béremelést követelt több ezer egészségügyi dolgozó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által szervezett demonstráción, szerda délután a fővárosi Kossuth téren.

demonstráció, egészségügy, ápolók |

MTI Hírek12

Az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon tartott megmozdulás résztvevői - a szervezők közlése szerint mintegy négy és félezren - a Jászai Mari térről vonultak a Kossuth térre. A kamara elnöke, Balogh Zoltán petíciót adott át Dublinszki-Boda Péternek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetőjének, aki azonban nem szólt a résztvevőkhöz, mert nem kapott nyilatkozattételi jogot.

A petícióban jelezték: a szakdolgozók szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint ha 2015. szeptember 30-ig nem történik határozott és számottevő bérfejlesztés a szakápolóknál, akkor életbe lép a munkaviszony felmondásáról szóló nyilatkozatuk. A szervezők tájékoztatása szerint csak a rendezvényen több százan aláírták ezt a dokumentumot.

Balogh Zoltán beszédében kiemelte, hogy szakdolgozók nélkül nem lehet egészségügyet építeni és beteget ápolni. A kormánynak kell kiszámítható életutat biztosítania ahhoz, hogy egy helyen, egy fizetésből meg lehessen élni. Hozzátette: a döntéshozóknak meg kell állítaniuk az elvándorlást. Amiatt is fontos a kiszámítható életpálya, hogy a fiatalok számára vonzó legyen ez a hivatást - mondta.

"Nem kívánunk mást, csak kiszámítható életutat itthon, Magyarországon" - hangoztatta Balogh Zoltán. "Hajrá magyarok! Hajrá magyar egészségügyi szakdolgozók!" - zárta beszédét a kamarai elnök.

A demonstráción ismét azt a tizenkét pontot tartalmazó szórólapot osztották ki, amelyen az egészségügyi szakdolgozók követeléseiket már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták a kormánynak. Ezek között egyebek mellett szakdolgozói életpályamodell azonnali bevezetését, a bértárgyalás azonnali megkezdését, 50 ezer forintos alapilletmény-emelést, cafeteria-rendszer bevezetését, valamint az egészségügyi államtitkárságon belül az ápolásügy képviseletének megerősítését kérték.

Irinyi Tamás szegedi osztályvezető ápoló az egybegyűltekhez szólva azt mondta: ugyan az egészségügyi dolgozók ünnepnapja van, de a szakdolgozóknak nincs mit ünnepelni. Szóvá tette, hogy a június 15-i, egészségügyről rendezett parlamenti vitanapon a kormánypárti képviselők alig voltak jelen, akik pedig ott voltak, irreális képet festettek az ágazatról.

A döntéshozóknak "fel kellene fogniuk", hogy ápolók és eszközök nélkül nem lehet ellátni a beteget, ezek beszerzéséhez azonban pénz kell - fogalmazott. Hozzátette, ilyen feltételek mellett nehéz megfelelni az elvárásoknak.

A szónok hangsúlyozta, hogy nemcsak az egészségügyi dolgozókért demonstrálnak, hanem a betegekért is. "Mi elmehetünk, de a betegek itt maradnak" - mondta az egészségügyi dolgozók nevében.

Morális válság van az ágazatban. Ebből a válságból csak úgy lehet kilábalni, ha az ágazatot prioritásként kezeli a kormányzat - mondta.

A demonstrálók egységesen fehér pólóban, sokan fehér lufival vonultak, sokan érkeztek vidékről; a szervezők tájékoztatása szerint 60 autóbusszal csaknem háromezren. A demonstrálók táblái többnyire azt jelezték, hogy az ország melyik megyéjéből érkeztek, volt néhány felirat, amely jobb munkakörülményeket követelt, például "Hivatástudatból éljünk?!".

A résztvevők a demonstráció végén egy vérhez hasonlító piros folyadékot tartalmazó fiolát tűztek fehér hungarocellből kivágott szívbe a Parlament főlépcsőjénél.

demonstráció, egészségügy, ápolók

2015-07-01 20:15:18

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop