Hirdetés

Zombor: az alapbérbe épül az egészségügyi dolgozók mozgóbére, támogatják a szakorvosokat

Idén júliustól az alapbérbe építve emelkedik az orvosok és szakdolgozók mozgóbére, a szakvizsgázott fiatal orvosok pedig jövő januártól havi bruttó 151 ezer forint plusz támogatásban részesülnek - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

egészségügy, bérek, Zombor, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Zombor Gábor elmondta, a kormánydöntés értelmében az idei mozgóbér-emelésre 5,3 milliárd forintot fordítanak az Egészségbiztosítási Alap idei céltartalékából, jövőre - egész évre - 13 milliárd forint áll rendelkezésre az ágazatban dolgozók mozgóbér-kifizetésére.

Mint mondta, ez a béremelés azt jelenti, hogy a 2012-ben meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és így arányosan megemelik a mozgóbér-elemeket, mint például a ügyeleti, készenléti és túlmunka után járó díjakat.

Zombor Gábor hozzátette: ez az emelés 43 ezer szakdolgozót és 18 ezer orvost érint. Ez szakdolgozónként átlagosan bruttó 10-15 ezer forint havi pluszt jelent, az orvosok esetében pedig átlagosan 20-25 ezer forintot.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén július elsejétől központosítják a rezidensképzést, és jövőre nettó 270 ezer forint lehet a szakorvosi minimálbér.

Kifejtette, a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét kórházzal, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, az illetményüket pedig a központi költségvetésből biztosítják. Tehát - szakítva az eddigi gyakorlattal - nem az adott kórháznak kell kigazdálkodnia a rezidensek bérét - mondta az államtitkár, hozzátéve: így 3,4-5 milliárd forint marad az intézményeknél, amelyeket más célra is felhasználhatnak.

Problémát jelentett az is - fejtette ki -, hogy a rezidenseknek, miután letették a szakvizsgát, és így kikerültek az ösztöndíjrendszerből, jelentősen csökkent a jövedelmük. Ezért jövő januártól legalább öt évig havi bruttó 151 ezer forint plusz támogatás illeti meg a fiatal szakorvosokat, akik közfinanszírozott ellátás keretében gyógyítanak. Ezt azt jelenti - mondta -, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér.

Zombor Gábor hozzátette, a rezidensek képzésben résztvevő orvosokat is honorálják a jövőben, a tutori díj rezidensenként 50 ezer forint lesz szintén január elsejétől.

A jövő évi költségvetés biztosítja a megfelelő forrásokat és ezt a komplex programot, a jövő évi büdzsében 9 milliárd forint áll erre rendelkezésre - emelte ki az államtitkár.

Jelezte, az orvoselvándorlás nem csak magyar probléma, Lengyelországban lakosságarányosan háromszoros, de Romániában is 2,5-szeres a külföldre távozó orvosok száma. Ezért kellett egy olyan program, amely valamennyire ellensúlyozni tudja a régió versenyhátrányát - fogalmazott.

Zombor Gábor elmondta még, hogy míg 2010-ben a szakorvosi képzésben négyszázhúsz jelentkező volt, a 2015-re meghirdetett államilag támogatott szakképzés keretszáma 1167 fő, tehát akik akarnak, részt tudnak venni a programban.

egészségügy, bérek, Zombor, egészségpolitika

2015-06-25 20:03:05

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop