Hirdetés

Az ÁEEK szerződéstervezetet készített a kórházaknak

Azért, hogy a beszállítók és a kórházak közötti adósságrendezési folyamat minél hamarabb lezáruljon, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerződéstervezetet készített, amelyet megküldött az általa fenntartott intézményeknek.

kórházkonszolidáció, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Az ÁEEK pénteken az MTI-nek küldött közleményében úgy fogalmazott, minden érintett félnek az az érdeke, hogy a kórházi adósságrendezéssel kapcsolatos tárgyalások minél hamarabb lezáruljanak.

Emlékeztetnek, a központ a legnagyobb kintlévőséggel rendelkező beszállítókat választotta ki a kórházi adósságok rendezésének első körében. Mind a huszonnégy beszállító esetében a tartozás mértéke meghaladta az 500 millió forintot, az ÁEEK és a 24 cég megállapodásaiban rögzített összeg pedig meghaladja a 20 milliárd forintot, amely szándékaik szerint még május hónapban az érintett szolgáltatók számlájára kerül. A továbbiakban az egészségügyi intézmények maguk tárgyalnak beszállítóikkal adósságaik rendezése érdekében.

A kórházi beszállítókat képviselő szervezetek szerint a beszállító cégek több mint 85 százaléka kimaradt az ÁEEK által eddig lebonyolított központi adósságrendezésből.

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete és az Orvostechnikai Szövetség az MTI-hez korábban eljuttatott közös közleményben azt írta, hogy a központi egyeztetésből kimaradt vállalkozások - többségükben kis- és közepes cégek - egyelőre semmilyen lépést sem tehettek kintlévőségeik rendezésre. Szerintük ha a fennmaradó adósságokról egyenként kell egyeztetniük, az megoldhatatlan feladat elé állíthatja az amúgy is leterhelt egészségügyi intézményeket, ezért az érdekképviseletek arra kérték az ÁEEK-t, hogy támogassa a kórházakat az adósságkonszolidáció mihamarabbi lezárásában.

kórházkonszolidáció, egészségpolitika

2015-05-22 23:55:45

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop