Hirdetés

Az orvosi kamara elnökét és elnökségét is visszahívná a felügyelőbizottság

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségének visszahívását kezdeményezi a köztestület felügyelőbizottsága a február elejére összehívott rendkívüli országos küldöttközgyűlésen - mondta a MOK országos felügyelőbizottságának (fb) elnöke csütörtökön az MTI-nek.

egészségügy, kamara |

MTI Hírek11

Bánki Magdolna közlése szerint erre a lépésre azért van szükség, mert az fb álláspontja szerint több ponton is sérül a kamara jogszerű működése, az elnök és az elnökség továbbra sem tisztázta a gazdálkodás ellenőrzése során felmerült visszásságokat, és folyamatosan ellehetetlenítik a felügyelőbizottság munkáját.

Az fb elnöke az MTI-nek elmondta, az általuk készített jelentés több ponton elmarasztalta a MOK vezetését, egyebek mellett úgy szedtek emelt tagdíjakat az orvosoktól, hogy az emelés tényét nem a küldöttgyűlés szavazta meg.

Ezzel kapcsolatban Bánki Magdolna úgy vélte, a nem jogszerűen megállapított, emelt összegű tagdíj különbözetét a kamarának vissza kell fizetnie az orvosoknak, ami 200-300 millió forintot is jelenthet.

Emellett - ismertette az elnök - a kamara gazdálkodásában is több szabálytalanságot tapasztaltak, ezért a számvevőszékhez, az adóhatósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordultak. Utóbbihoz azért, mert véleményük szerint a kamara úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy adataik átadásához nem kérte beleegyezésüket.

Bánki Magdolna beszámolt arról, hogy az ellenőrzések során számos akadályba ütköztek, a kért adatokat nem, vagy hiányosan kapták meg az elnökségtől, amely a kamarához tartozó kft.-k gazdálkodásába való betekintést többszöri kérésükre folyamatosan, szóban és írásban is megtagadta.

Az fb-elnök úgy látja, az alapszabály szerint nincs akadálya annak, hogy a felügyelőbizottság küldöttközgyűlést hívjon össze, amelyet február 8-ára hirdettek meg.

egészségügy, kamara

2014-01-23 16:50:41

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop