Hirdetés

Vizsgálatot és jogszabály-módosítást sürget a Fidesz a Gyermekrák Alapítvány ügyében

Rendőrségi vizsgálatot követel a Fidesz azért, mert a Gyermekrák Alapítvány elnöke magáncélra használta az alapítvány betegszállító autóját. A kormánypárti frakció emellett januárban egyeztetést kezdeményez tisztességesen dolgozó alapítványokkal arról, milyen jogszabály-módosítások szükségesek például az ilyen visszaélések kiszűréséhez.

jogszabály, Gyermekrák Alapítvány, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nemcsak felháborító, hanem egyenesen visszataszító, morálisan elfogadhatatlan a Gyermekrák Alapítványt vezető Balogh István viselkedése. "Az mégiscsak mindennek a legalja, hogy egy beteg gyermekek szállítására szolgáló mentőautót valaki magánhasználatra vegyen igénybe, mindezt azért, hogy elkerülhesse a dugókat" - fogalmazott, közölve, hogy ezért a rendőrség mielőbbi vizsgálatát követelik, sőt szerintük minden illetékes hatóságnak, az ügyészségnek, illetve az adóhatóságnak is, a lehető leghatározottabban kell fellépnie az ügyben.

"Aki így bánik egy beteg gyermekek szállítására szolgáló mentőautóval, vajon hogy bánik a pénzekkel?" - tette fel a kérdést a kormánypárti politikus, emlékeztetve, hogy közpénzről van szó, hiszen az egyszázalékos adófelajánlások annak számítanak.

A Fidesz a történtek miatt szigorítani akarja a vonatkozó jogszabályokat. A módosításokat tisztességesen dolgozó alapítványokkal egyeztetve fogják kidolgozni, hogy a szigorítások védjék majd ezeket a szervezeteket, nekik is elfogadhatók legyenek, és kiszűrjék a hasonló visszaéléseket - mondta Kocsis Máté, aki rámutatott, hogy a Gyermekrák Alapítvány ügye a becsületes alapítványoknak is kárt okozhat.

A jogszabály-módosítások irányát firtató kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt válaszolta, hogy szerinte az alapítványi bevételek elköltésének szabályait kellene áttekinteni.

Az Index kedden írt arról, "mentős körökben jó ideje terjed a pletyka", hogy a Gyermekrák Alapítvány Gyermekmentő feliratú Mercedesével reggelente maga Balogh István, az alapítvány elnöke furikázik otthona és a belváros között. A hírportál újságírója többször is tanúja volt, hogy Balogh István az adományokból vásárolt betegszállítóval teszi meg a távot budaligeti villája és az alapítvány VIII. kerületi, Rákóczi téri irodája között. A portál kérdésére az alapítvány elnöke azt mondta, a betegszállítót néha "közérdekű ügyintézésre" is igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják.

jogszabály, Gyermekrák Alapítvány, egészségpolitika

2013-12-19 18:06:18

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop