Hirdetés

Fidesz: a fogyatékossággal élők számíthatnak a kormányra

A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, aki Kósa Ádámmal, az Európai Parlament néppárti tagjával közösen számolt be a társadalmi csoportot segítő eddigi eredményekről pénteken.

fogyatékossággal élők, egészségpolitika |

MTI Hírek10

A két fideszes politikus az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportja által Budapesten megrendezett Mitől lett fontos Európának a fogyatékossággal élők ügye? című konferenciájának apropóján tartott sajtótájékoztatót, amelyen az egyik legfontosabb magyarországi eredménynek nevezték a foglalkoztatás javulását. Nyitrai Zsolt közölte: tízezerrel több megváltozott munkaképességű embernek van munkája, mint a kormányváltás előtt, a kormány így 55 ezer ember elhelyezkedését segítette.

Kósa Ádám, aki halláskárosultként az első jelnyelven megtartott felszólalást tette az EP-ben, elmondta: a konferencián számos pozitív eredményről számolhatnak be akár a magyarországi jogszabályváltozások tekintetében, akár az EP-ben kifejtett munkájuk kapcsán.

A politikus kitért a Zéró Projekt nevű kezdeményezésre, amely az Európai Unió és a világ más országainak helyzetét is vizsgálja a fogyatékosság kezelése terén. A Magyarország által elsőként ratifikált, az ENSZ fogyatékkal élők jogait rögzítő egyezménye alapján végzett kutatásuk alapján Magyarországot két évvel ezelőtt a középmezőnybe sorolták – ismertette -, azóta azonban javult a helyzet. A pénteki konferenciájukon a projekt kutatásvezetője számol be az eredményekről – fűzte hozzá.

A munkája jelentős részét kitevő akadálymentesítésről szólva elmondta: Magyarország jól áll ezen a területen, az Európai Bizottság azonban már két éve adós a jogszabályi válasszal. Beszámolt arról is, hogy EP-képviselőként az elmúlt fél évben több mint ötven írásbeli kérdéssel fordult az ügyben illetékes biztoshoz, Viviane Redignhez, mert úgy vélte: az akadálymentesítés nélkül a társadalmi befogadás nem lehet teljes körű.

Nyitrai Zsolt a tájékoztatón hangsúlyozta: a Fidesz igen fontosnak tartja a fogyatékossággal élők problémáit, hiszen a kérdésben a magyar társadalom mintegy 10 százaléka érintett valamilyen formában. Pártja társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóságának egyik fő feladataként határozta meg az aktív koordinációt a társadalmi csoportok, a civil szervezetek, a Fidesz és a kormány között.

A legfontosabb intézkedések között említette, hogy a magyar jelnyelv elismerését az alaptörvény is tartalmazza.

Közölte azt is: pénteki konferenciájukat az országos reprezentatív szervezetek részvételével rendezték meg: képviselteti magát az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók országos szövetsége, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége.

fogyatékossággal élők, egészségpolitika

2013-11-08 11:22:41

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop